Tavaszi kirándulás 2023
2023.03.12.
"Ő maga soha nem volt harcos ember, de szeretett volna segíteni, soha nem volt vallásos ember, most sem, amikor mindennel el kell számolnia, de szereti azokat a harcos embereket, akik jót akarnak az embereknek és mint nem hívő is szereti az áhítatos embereket, akik nem a templomba járással vallásosak, hanem emberszeretettel." Aczél György Kovács Margitról
2023 március 11-én Kovács Margit munkásságának lelkületében indult a napunk, hiszen egy kollégiumnyi lány testesítette meg az "Esőleső" című művét, amikor reggel a dobogókői kirándulás - az esőt és szelet lesve - szentendrei kirándulássá avanzsált.
Vidáman, (szél által) beérkező levelekkel (minden megállóban) gazdagodva (de egyetemi e-mailektől szigorúan távol maradva :-) ) szállhattunk le a HÉV-ről.
Egy rövid szélfútta belvárosi séta, ránk dőlni igyekvő napernyők és kerítésdarabok után (vagy elől) a Kovács Margit Kerámia Kiállításra látogattunk, ahol saját tárlatezetőnk volt egyik kerámikus lakónk személyében.
Ebéd után a festészet fele fújta vitorlánkat a szél, Czóbel Béla és Modok Mária életművével ismerkedhettünk meg.
A napot szabad program zárta kürtőskalács, némi eltévedt hópehely és egy morcos BKV ellenőr társaságában.
Tartalmas, jó hangulatú napunk volt - még ha az eredeti tervet változtatnunk kellett is.