Hírek
Ökumenikus imahét 2024 – JSZTIO
A hagyományokhoz hűen idén is Otthonunk adott helyet Pécelen az ökumenikus imahétnek.
Ünnepeltünk!
Október 10-én, alapítónk, Páter Bíró Ferenc születésnapján jubileumot ünnepeltünk: 20 évvel ezelőtt nyitottuk újra a Horánszky utcai központi házunkat, ahol azóta egyetemi szakkollégium is működik.
Igent mondok lelkinapok Tahiban
Két gyönyörű októberi Mária ünnepen egy lelkes Igent mondok csapattal Tahiban lelkigyakorlatoztunk.
A teremtés időszaka, Teremtés hónapja - JSZTIO
Vancsó Ilona SJC, intézményi referens szeptember 5-én az Otthon ebédlőjében köszöntötte lakóinkat a Teremtés hónapja alkalmából.
Ági, Hedvig és Teréz esküje
Társaságunk életének talán legnagyobb eseménye évről évre az eskütétel, melyet Szűz Mária mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én szoktunk ünnepelni. Idén különösen nagy kegyelem volt, hogy három esküs testvért is köszönthettünk: Peszmeg Ágnes első esküt tett, Fazekas Hedvig esküt újított, Kurczina Terézia pedig örök esküt tett.
Jól és jóra használni javainkat
A Jézus Szíve Társasága 2023. június 25. – július 9. között Tahiban, a SZÍV Lelkiségi Központban tartotta káptalani gyűlését.
2023. Június 16. Jézus Szíve Ünnep - JSZTIO
Különlegesen gazdag volt Jézus Szívének ünnepe: a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonának 30. születésnapját és az Otthon épülete felszentelésének 85. évfordulóját is ezen a napon ünnepeltük!
Kint esik az eső, idebent árad a kegyelem!
Az Igent mondok lelkigyakorlat záró szentmiséjét Bodajkon tartottuk. Boldogság volt, hogy olyan sokan eljöttetek és a közvetítésben velünk voltatok!
Tahiban találkoztunk!
„Mária igenje rámutat arra, hogy fontos vagyok az Istennek. Felfedezhetem, hogy életem mások számára ajándék. … Pihenj meg egy-két napra Isten szeretetében, és engedd, hogy ez betöltse a szívedet!”- állt a meghívóban, mely lelkinapra hívta az Igent mondok lelkigyakorlatozókat. Nagy örömünkre a lelkigyakorlatos ház hétvégén megtelt…
Cikk az Igent Mondok női lelkigyakorlat nyitómiséjéről
Köszönjük a cikket a Magyar Kurírnak!
2023. április 19. a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda kamara kórusának fellépése - JSZTIO
Margit testvérünk 102 éves lett!
Margit testvér egyidős a Társaságunkkal. Hálát adtunk érte az Úrnak!
Maróti Margit SJC testvérünk 102. születésnapja - JSZTIO
Nagyszombaton volt Margit testvér 102 éves.
2023. 04. 11. Költészet napja – JSZTIO
A Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában megünnepeltük a költészet napját.
Ökumenikus nagyböjti előkészület a Péceli Idősotthonban
A Jézus Szíve Társasága által fenntartott péceli idősotthonban az elmúlt hetekben ökumenikus nagyböjti előkészületet tartottunk.
Nagyböjti evangélikus imaóra – JSZTIO
Nagyhétfőn ökumenikus imaórát tartott Baranka György lelkész úr.
Virágvasárnap ünnepeltük Benke István atya 70. születésnapját – JSZTIO
A virágvasárnapi ünnepi szentmise után kis közösségünk felköszöntöte István atyát.
Nagyböjti metodista imaóra – JSZTIO
Március 30-án, Virágvasárnap előtti csütörtökön ökumenikus imaórát tartott Iványi Zoltán lelkész úr.
Március 15. megünneplése – JSZTIO
Idén is megemlékeztünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.
2. Szabó Marika emlékfutás
Vértanú testvérünk tiszteletére immár második alkalommal rendeztünk emlékfutást Pécelen.
Teréz testvér Arlóban
Kurczina Terézia SJC testvér lehetőséget kapott arra, hogy egy hónapig bekapcsolódhasson az Arlóban élő Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség szolgálatába.
100 éve született Szabó Marika vértanú testvérünk!
100 éve, 1923. február 1-jén született Szabó Marika vértanú testvérünk, akit 1945-ben – a tisztasága védelmében tett ellenállása közben – egy orosz katona ölt meg.
Ökumenikus imahét a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában
Az ökumenikus imahéten a Jézus Szíve Társasága által fenntartott péceli idősotthonban négy alkalommal is összegyűlhettek az Otthon és a város lakói és a munkatársak.
Isten éltesse névnapján a 101 éves Margit testvérünket – JSZTIO
Margit testvérünk – a számára oly kedves szent - Skóciai Szent Margit ünnepén tartja a névnapját.
2022. november 15. A Petőfi Sándor Általános Iskola 6. osztályos tanulóinak koncertje - JSZTIO
2022.10.21. Megemlékezés az 1956-os forradalomról - JSZTIO
Közös megemlékezést tartottunk lakóinkkal az 1956-os forradalomról.
2022.10.18. Versek, énekek a Szűzanya tiszteletére - JSZTIO
A Jézus Szíve Társaságának tagja, Kurczina Terézia SJC testvér a rózsafüzér hónapja alkalmából verses, énekes előadást tartott a mentálhigiénés kollégák bevonásával.
2022. október 10. Páter Bíró Ferenc SJ születés napja – JSZTIO
Október 10–én ünnepeltük Páter Bíró Ferenc SJ születésnapját.
2022. október 7. természetvédelemről Terézzel - JSZTIO
„…a hely, amelyen állsz, szent föld.” (kiv.3,5 b)
2022.10.06. Aradi Vértanúk emléknapja - JSZTIO
Az 1848-as forradalom és szabadságharc tábornokainak vértanúságáról emlékeztünk meg.
2022. október 5. Szüret bál - JSZTIO
Ezen a napon köszöntöttük az őszt, nagyon jó hangulatú szüreti bált tartottunk.
Alapító Atyánk születésnapját ünnepeltük
Alapító Atyánk, Páter Bíró Ferenc SJ születésnapja idén a Teremtésvédelmi lelkigyakorlat lezárásának napjára esett
Elkezdődött a teremtésvédelmi lelkigyakorlat!
Október 3-án, hétfőn elkezdődött a Jézus Szíve Társasága által szervezett teremtésvédelmi lelkigyakorlat
Online lelkigyakorlatra hívunk!
A Jézus Szíve Társasága október 3-tól 8 napos, online Teremtésvédelmi Lelkigyakorlatot tart
Eskütételes évfordulók megünneplése
Nagyboldogasszony ünnepén kerek-esküs évfordulósainkat is ünnepeltük.
Fazekas Hedvig első esküje
Fazekas Hedvig letette első esküjét a Jézus Szíve Társaságában
2022. június 9. Pécel Grass fúvósok koncertje - JSZTIO
Szilágyi Levente, a zenekar karnagya a zeneművekhez illő versekkel, és Szentírási részekkel tette kerek egésszé az előadást.
2022. május 17. Majális egy esős napon – JSZTIO
A rossz időjárás sem tudta elrontani a lakóink és munkatársaink jó hangulatát.
Az igazi szabadság az igenekben rejlik!
Május 8-án a Jézus Szíve Társasága lelkinapot tartott Tahiban. A fókusz az Igent mondok női lelkigyakorlat élményein és az imaéleten volt.
Igent mondok online női lelkigyakorlat - www.tahisziv.hu
Az Igazi szabadság az igenekben rejlik
Igent mondok online női lelkigyakorlat - magyarkurir.hu
A levesnek is idő kell, hogy megfőjön – Idén is elkezdődött a harmincnapos online női lelkigyakorlat
Igent mondok online női lelkigyakorlat - Magyar Kurír.hu
Igent mondok – Idén is megrendezik a tavaly nagy sikert aratott online női lelkigyakorlatot
Igent mondok online női lelkigyakorlat -www.ujvarosonline.hu
Női létünk felfedezése - online lelkigyakorlat Mária útján
A lelkigyakorlat napi anyagai
Szatmári Mária Rádió munkatársainak köszönhetően a lelkigyakorlat anyaga hallgatható formában is elkészült.
Ismerd meg, hogy született az Igent mondok!
Ismerkedj meg a készítőkkel, lelkigyakorlatozókkal és a lelkigyakorlatos anyag történetével.
Nem csak egyféleképpen imádkozhatsz!
Mária életének eseményei mentén bevezető gondolatok, szentírási részletek, képek és zenék, valamint ösztönző gyakorlatok segítségével imádkozhatsz.
Nyár búcsúztató – JSZTIO
Egy szép verőfényes őszi napon elbúcsúztunk a nyártól. Az Otthon lakói vidáman sokat táncoltak Maderspach Zoltán zenéjére. A Holdsugár klub tagjai is jól érezték magukat közöttünk. Reméljük az egész ősz ilyen verőfényes, vidám lesz!
P. Bíró Ferenc SJ 152. születésnapja - JSZTIO
Október 10-én ünnepelte a Jézus Szíve Társasága alapítójának, P. Bíró Ferenc atyának 152. születés napját, és megemlékezett a Társaság alapításának 100. évfordulójáról is. Ebből az alkalomból az Otthonban ünnepi szentmisét tartott Benke István atya, amelyen lakóinkon kívül a Társaság általános elöljárója, Suller Melinda testvér is részt vett. A szentmise énekeit a Regina Coelestis Énekkar énekelte. Köszönet az énekkar tagjainak, hiszen ugyanezen a napon van a templom búcsú is. Köszönjük Kiss Zsuzsa karnagynak, hogy ezt a két eseményt összehangolta. Az Otthon lakói nagy létszámban vettek részt a szentmisén, többen nem vallásgyakorlók, ennek ellenére mélyen átérezték az ünnep jelentőségét. A szentmise hangulata, mondanivalója mindenkit megérintett. Az ünnepi ebéd után a Jézus Szíve Társaságának széles tevékenységi köréről, a Társaság lelkiségéről készült filmet néztünk meg. A film megtekintése után lakóinkkal kötetlen beszélgetés alakult ki, a finom uzsonna elfogyasztása közben elmondták élményeiket, ill. kérdéseket tehettek fel a filmben látottakkal kapcsolatban.
Szüreti mulatság - JSZTIO
Itt van az ősz, itt van újra…… ezért szüreti mulatságot rendeztünk, hagyományinkhoz híven birkapörkölt, bor, rétes és jó zene mellett ünnepeltük a szüretelőket. A nővéreink népviseletbe öltözve, énekelve, táncolva szolgálták fel a rétest, ezzel teremtve jó hangulatot. A talpalávalót ezen az alkalmon is Maderspach Zoltán „húzta”, mindannyiunk nagy örömére.
Az aradi vértanúkra emlékezünk - JSZTIO
Az 1848-as forradalom és szabadságharc tábornokainak vértanúságáról emlékeztünk meg. Munkatársaink felemelő, szép műsorral idézték fel ennek az eseménynek máig ható tragédiáját. Lakóinkat mélyen meghatotta az ünnepség, átérezték a történtek jelentőségét. Végül a Himnusz közös eléneklése után megindító mély csendben vonultak ki a teremből.
2021. október 1. az idősek világnapja - JSZTIO
Október 1. az Idősek Világnapja! Az ünnepi ebéd után munkatársaink vidám műsorral tették emlékezetessé ezt a napot. Az együtt éneklés, táncolás mindenkiben megerősítette azt az érzést, hogy az évek száma nem olyan fontos, ha lélek fiatal és vidám tud maradni.
A Petőfi Sándor Általános Iskola Zene tagozatos diákjainak koncertje - JSZTIO
Október az idősek hónapja! Ebből az alkalomból a Szilágyiné Szalai Zsuzsa karnagy vezetésével magas színvonalú koncertet adtak a Petőfi Sándor Általános Iskola Zene tagozatos diákjai. Lakóink nagyon nagy örömmel fogadták a gyerekek műsorát, jó hangulatú, vidám zeneműveket hallottunk. A közös népdal éneklés közelebb hozta a hallgatóságot az előadókkal. Nagyon köszönjük ezt a szép délelőttöt!
Emmausz hivatástisztázó év - www.sjc.hu
Idén szeptembertől újra indul az Emmausz program
Péceli Jézus Szíve ünnep - sjc.hu
Az alábbi linken lehet bekapcsolódni június 11-én a péceli ünnepi szentmisébe:
Igent mondok online női lelkigyakorlat -www.ujvarosonline.hu
Női létünk gazdagságának felfedezése Máriával
Igent mondok online női lelkigyakorlat - www.magyarkurir.hu
Elkezdődött a Kárpát-medence legnagyobb női lelkigyakorlata
Igent mondok - online női lelkigyakorlat
30 napos online női lelkigyakorlat a Jézus Szíve Társasága szervezésében, május hónapban. Mária életének szemlélésével Igent mondok arra az életre, amit Istentől kaptam.
Nyertes pályázatok - sjc.hu
A Jézus Szíve Társasága nyertes támogatásai az elmúlt években
A Lélek ösvényein - sjc.hu
Túl sok a lehetőség? Melyik az igazi? Ez a hétvége lehetőséget kínál arra, hogy a szívedben meghalld Isten hangját és elindulj utadon. Bátorság! Lelkigyakorlatban, csendben, természetben, közösségben Istennel és társakkal.
Elindult - szakkollegium.sjc.hu
Egyetemi szakkollégiumi jelentkezés a 2020/21-es tanévre
Ferenc pápa a Laudato Si' hét megünneplésére hív - www.magyarkurir.hu
A tematikus hétről olvashatunk az alábbi cikkben
Ferenc pápa Laudato Si' hetet hirdetett - www.laudatosi.org
"Hogy meghalljuk a föld és a szegények kiáltását" Öt évvel az enciklika megjelenése után Ferenc pápa tematikus hétre hív május 16-24 között.
Remek, üdítően őszinte interjú Balla Erika SJC testvérrel
Hogyan tölti a szabadidejét, és milyen a kapcsolata házas barátaival? Sokgyermekes családanyai terveit miként írta felül a szerzetesi hivatás? Mennyiben tudja „pótolni” Isten egy férfi szerelmét, és egy szerzetes lehet-e nőies? Hiányzik-e neki, hogy testi értelemben nem lehet édesanya? Gondot okoz-e neki az engedelmesség, és mi a helyzet a magánnyal? Remek, üdítően őszinte interjú Balla Erika SJC testvérrel, a Szent Ignác-i lelkiségű Jézus Szíve Társasága (SJC) tagjával, az Inigo-csoport munkatársával.
Anyaság másként - www.sjc.hu
Anyánk napja alkalmából testvéreket kérdeztünk, hogyan élik meg az anyaságot szerzetesként
Járványügyi ellenőrzés rendben talált mindent - JSZTIO
Április 22-én szerdán a gödöllői Népegészségügyi hatóság járványügyi ellenőrzést tartott otthonunkban.
2020. április 9. Életképek - JSZTIO
Az Otthon lakói élvezik a jó időt, a madarak csicsergését. Mindenki jól van, sokat sétálnak a parkban. Aki kerekes székhez van kötve, azokat az Otthon mentálhigiénés csoportjának tagjai tolják a gyönyörű parkban, hogy ők is részesüljenek a tavasz nyújtotta örömökben. A születésnapokat is megünnepeljük. Maróti Margit testvér betöltötte 99. életévét!
2020. március 24- 25. Életképek – JSZTIO
Kedves Hozzátartozók! Átnyújtunk önöknek egy kis csokrot az Otthon életéből. Sajnos mindenkiről nem tudunk fotót készíteni, mert nem ez az elsődleges cél, hanem, hogy betekintést kapjanak a mindennapjaink történéseibe. Kívánunk önöknek jó egészséget!
2020. március 20. Életképek a koronavírus okozta zárlat alatt - JSZTIO
Kedves Hozzátartozók! Itt a honlapunk híreiben időről-időre életképeket nyújtunk át Önöknek, hogy követni tudják hozzátartozóik életét a zárlat alatt. Mindenkinek kívánunk jó egészséget, vigyázzanak magukra!
2020. március 15. megemlékezés az 1848-as forradalomról és szabadság harcról - JSZTIO
Meggyes Lászlóné Erzsike és Reiszné Móra Margit már az ünnep előtti héten verseket kerestek, és azokat az ünnep napján nagyon szépen elszavalták. Munkatársaink és a nézőközönség együtt mondta el a Nemzeti Dalt és közösen Kossuth nótákat, toborzó dalokat énekeltünk. Az ünnephez méltó „zászlótáncot” adtak elő az Otthon dolgozói, ami kifejezte a szabadságharc felemelő drámaiságát. A közös készülés minden résztvevőben az összetartozást erősítette nemcsak a munkában, hanem az egy nemzethez való tartozás érzését is átéltük.
2020. február 28. Alzheimer Cafe - JSZTIO
Már harmadik alkalommal tartottuk meg összejövetelünket a péceli Rendezvényházban. Sajnos, Mészárosné Sárvári Éva a Család és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményvezetője megbetegedett. Előadásának témája a Pécelen igénybe vehető szolgáltatások köre lett volna. Munkatársaim, Tarpai Katalin és Bozsuk Zsuzsanna segítségével összeállítottunk egy rövid előadást az Otthon életéről kedvcsinálóként, mivel a napközbeni ellátás nem megoldott, ezért az Idős Otthoni elhelyezés előnyeiről beszéltem. Segítségemre volt még Vancsó Ilona SJC és Szöllősi Éva a Családsegítő részéről. Kellemes beszélgetés alakult ki, a résztvevők szabadon kérdeztek, mindenre kielégítő választ kaptak.
2020. február 25. Közös foglalkozás a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 5. osztályos tanulóival - JSZTIO
A mai kiscsoportos foglalkozás kibővült a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 5. osztályos tanulóival. A két korosztály nagyon jól összehangolódott, felszabadultan énekeltek, társasjátékoztak egymással. Különösen nagy sikere volt a labdázásnak, megható volt, ahogyan figyeltek a gyerekek az idősekre. Figyelembe vették képességeiket, nagyon igyekeztek jól dobni a labdát. Kellemes beszélgető csoportok is kialakultak, valószínűleg barátságok fognak kialakulni, mert havi egy alkalommal, minden hónap utolsó keddjét fogjuk együtt tölteni.
2020. február 24. Farsangi bál - JSZTIO
Farsangi bálunk hangulatát az 1920-as évek hangulata jellemezte. 2020, 1920, pont 100 év! Tehát a 100 évvel ez előtti szeszcsempész világ „romantikája” elevenedett fel a konyhán dolgozók előadásában. A báli műsort az Otthon dolgozóinak charleston tánca zárta. Köszönet mindenkinek, hogy napi munkája mellett időt és energiát szánt a táncok betanulására, amit profi tánctanár is segített. Ezt a sok előkészületet lakóink nagyon köszönték, igazán felszabadult volt mindenki!
2020. február 20. Péceli Női Kar vendégszereplése - JSZTIO
Péceli Női Kar az Otthon kápolnájában vidám farsangi kórusműveket adott elő. Oldott hangulatot teremtettek, nemcsak dalaikkal, hanem kedves, szeretetteljes lényükkel. Megtisztelték lakóinkat szép öltözékükkel. Közös éneklésre is sor került, így összekapcsolódott a hallgatóság az előadókkal.
2020. február 13. PIOK Általános Iskola és Gimnázium Petőfi Sándor Általános Iskola zenetagozatos diákjainak koncertje - JSZTIO
A Petőfi utcai Általános Iskola zenetagozatos tanulói Szilágyiné Szalai Zsuzsa karvezető vezetésével jó hangulatot hoztak az Otthon falai közé. A farsang havában járunk, ezért vidám, farsangi dalokat és verseket hallhattunk. A gyerekek egyéni hangszeres tudásukat is bemutatták, fuvolán, gitáron, rézfúvós hangszeren kitűnően játszottak. Mindez tanáruk, Zsuzsa nagyszerű munkáját dicséri.
2020. január 31. Alzheimer Cafe a Kúria Rendezvényházban, Kocsis Edina - JSZTIO
2020. január 31-én a Kúria Rendezvényházban Kocsis Edina tartott előadást a demenciában szenvedők helyes táplálkozásáról. Edina a dabasi Katolikus Szeretetszolgálat Zárdakert Idősek Otthonának intézményvezetője. A szociális szakma minden ágában professzionális munkát végez már 28 éve. Szenvedélye a dietétika, ezen belül a fekvőbetegek és a súlyos demenciával élők, illetve az Alzheimer-kórban szenvedők helyes táplálása. Sok hasznos gyakorlati tanácsot adott a megjelenteknek. Az előadás végén személyesen is elbeszélgetett a hozzá fordulókkal. Több szó esett a megelőzésről, a helyes táplálkozás fontosságáról is.
2020. január 17. Operett délután - JSZTIO
Az Állami Operaház művésze, Fülöp Éva Zsuzsanna a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában nagy sikerű operett előadást tartott. Magas színvonalú énekművészetét áthatotta kedves, szeretetteljes lénye. Lakóinkat is megénekeltette, szép régi emlékeket idézett fel hallgatóságában. Előadását Ács Dávid orgonaművész kísérte, a hangosításról Berecz Gábor gondoskodott.
2019. december 20. az Otthon dolgozóinak karácsonyi ünnepe - JSZTIO
Az Otthon vezetősége, valamint a Jézus Szíve Társasága általános elöljárója megvendégelt minden dolgozót. Elbúcsúztunk a nyugdíjba vonuló munkatársainktól, köszöntöttük az új dolgozókat. A finom vacsora elfogyasztásakor már Maderspach Zoltán kellemes zenéjével, énekével gondoskodott a jó hangulatról. Végül mindenki táncra perdült. Jó volt megtapasztalni a közösség, az együvé tartozás érzését!
2019. december 19. Az Otthon lakóinak karácsonyi ünnepe - JSZTIO
Az Otthon dolgozói karácsonyi műsorral kedveskedtek lakóinknak. Szép és megható volt a közösen énekelt hagyományos karácsonyi népének füzér. Ács Dávid és Ácsné Monori Judit kísért bennünket orgonán és fuvolán. Az „angyalok" méltóságteljes bevonulása most is meghatottságot keltett a nézőkben. Ajándékul dolgozóink készítette mécsestartót kapott mindenki. Így kívánva minden kedves lakónknak békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepet.
2019. december, ökumenikus imaórák - JSZTIO
A karácsonyi ünnepkört megelőző adventi időben ökumenikus imaórákkal is készültünk Jézus születésének megünneplésére. Az első imaórát Baranka György evangélikus lelkész tartotta. Ezen a szép alkalmon tanulhattunk új énekeket, amelyet a tiszteletes úr gitárral kísért. Beszédében kiemelte az ünnepet megelőző kereskedelmi túlzásokat. A túl sok pompát, árubőséget, amelyek eltakarják a valódi lelki élmény fontosságát. Iványi Zoltán metodista lelkész úr szintén gitárral kísérte énekét, amihez mi is szívesen csatlakoztunk, ezzel is bensőségessé tette ezt az imaalkalmat. Beszédében a környezetünk megóvásának fontosságára hívta fel a figyelmünket. Az Isten teremtette szép világunk megőrzése kötelességünk! Ennek szellemében üljünk a karácsonyi asztalhoz, és imádkozzunk Földünkért és annak lakóiért. Uzonyi Barnabás baptista pásztor azokat az énekeket választotta, amelyek összekötik a különböző vallást gyakorlókat. Ezzel fejezve ki az Istenben való hit egyetemességét. Isten gondoskodó szeretetéről beszélt, amit családjában megtörtént kis epizódokkal tett szemléletessé. Ez meghitté, személyessé tette az együttlétet.
2019. december 10. Márik Béláné köszöntése - JSZTIO
Márik Béláné, Julika néni betöltötte 95. életévét. Ebből a jeles alkalomból családja körében köszöntötte Pécel Város Önkormányzatának képviseletében Varmuzsa Péter alpolgármester. Kedves szavakkal köszöntötte Julika nénit. Ünnepélyesen átadta Orbán Viktor miniszterelnök úr és Pécel városának polgármesterének, Horváth Tibornak oklevelét. Julika néni szép és tartalmas életet élt, szerette az operát, a jó könyveket. Amíg egészsége engedte, sokat túrázott, bejárta a nagyvilágot. Ma is derűsen tölti napjait az Otthon falai között.
2019. december 12. Betlehemezés – JSZTIO
A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói az Otthon kápolnájában betlehemes játékot adtak elő. Az őszinte, tiszta gyermekarcok, a szépen csengő gyermekhangok, a gondos jelmezek igazi ünnepi áhítatot hoztak lakóink szívébe. Köszönet a felkészítő pedagógusoknak és a szülőknek, nagyon szépen szerepeltek a gyerekek. Furulyával kísért hagyományos karácsonyi dalok hangoztak el, a betlehem is ügyes kezeket dicsér. Az előadás végén lakóink ünneplőbe öltözött szívvel énekeltek együtt a gyerekekkel.
2019. december 9. Angyalok tere - JSZTIO
Adventben a karácsonyi vásárok hangulatát hoztuk be az Otthon falai közé. Az elmaradhatatlan sült kolbász, az illatozó forralt bor most is az ünnepvárás izgatott örömét idézte fel lakóinkban. Közben mindenki kedvére válogatott a sálak, sapkák között, a dísztárgyak is hamar gazdára találtak. Igazi vásári forgatag alakult ki.
2019. december 6. Mikulás ünnepe - JSZTIO
A krampuszok és a manók társaságában megérkezett a Mikulás. Rudolf, a rénszarvas röpítette az ajándékokkal együtt. Az Otthon lakói énekkel köszöntötték, a csokimikulást mindenki vidám mosollyal fogadta. A Mikulás és kísérői a lakószobákba is felmentek, hogy színt vigyenek, szeretetet adjanak azoknak a lakóknak is, akik nem tudnak lejönni a közös ebédhez. Köszönet minden dolgozónak, hogy vidámmá tették ezt a napot!
2019. december 4. „Disznóvágás” - JSZTIO
December hónap a disznóvágások ideje. Ezt a hagyományt elevenítettük fel, finom forralt bor kortyolgatása közben sok történetet meséltek az Otthon lakói. Természetesen nem öltünk meg egy malackát sem, csak kolbászt töltöttünk, de ez is meghozta a mesélő kedvet. A jól sikerült sült kolbászt is együtt fogyasztottuk el mindenki nagy örömére.
2019.11.29. Alzheimer Café a Kúria Rendezvényházban - JSZTIO
Fóti Emőke kedves munkatársunk péntek este tartotta meg Pécelen az első Alzheimer Café programot. Az összejövetelt az általa biztosított szakmaiság mellett a fiatal Segítőink által kínált finomságok, és Maderspach Zoltán zenéje tette meghitté. A program januárban folytatódik. Szeretettel várunk Mindenkit, aki e téma iránt érdeklődik.
2019. november 19. Erzsébet, Katalin bál - JSZTIO
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapján köszöntöttük ezt a szép magyar nevet viselő lakóinkat a kápolnában. Délután Erzsébet, Katalin bált tartottunk zenével és tánccal, ahol ismét köszöntőt mondott Nagyné Valika, de a Katalinokat is megünnepeltük. Mindenki nagyon jól mulatott Madersph Zoli retró buli zenéjére, egy kevés bor is fogyott a tepertős pogácsához.
Fóti Emőke munkatársunk kapta Az Év Szociális Dolgozója Díjat - JSZTIO
November 12-én, a Szociális Munka Napján egy kedves ünnepség keretében Fóti Emőke munkatársunk vehette át Pécel város polgármesterétől, Horváth Tibor úrtól Az Év Szociális Dolgozója Díjat. A Zeneiskola tanárai színvonalas műsorral köszöntötték a jelenlévőket. Az ünnepség után munkatársainkkal együtt ünnepeltük meg Emőke kitüntetését.
2019. november 11. Szociális Munka ünnepe - JSZTIO
Suller Melinda SJC a Jézus Szíve Társasága általános elöljárója a Szociális Munka Napján köszöntötte az Otthon minden dolgozóját. Marton Ildikó az Intézmény vezetője megnyitó beszédében kifejezte háláját munkánkért, ami sokszor nem könnyű, sőt lelkileg és fizikailag is megterhelő. Vancsó Ilona SJC, intézményvezető helyettes megható szép beszédében összekapcsolta, hogy a Szociális Munka Napjának dátuma hogyan kapcsolódik Szent Márton ünnepéhez. Kiemelte, mennyire szép gesztusa volt Szent Mártonnak a koldust átölelő mozdulata, amikor ráterítette köpenyét. Suller Melinda SJC zárásként a Társaság minden tagja nevében megköszönte munkatársaink áldozatos munkáját.
2019. november 11. Szent Márton napja - JSZTIO
Az Otthon lakóival délelőtt megünnepeltük Márton napját libanótákkal, tréfás mondókákkal. Egy kevés újbor is akadt a jókedv fokozása érdekében. Énekkel, tánccal köszöntöttük az ebédre várt libapecsenyét, ami igazán kitűnőre sikerült mindannyiunk nagy örömére!
2019. október 31. Dr. Laczkó Zsuzsanna SJC előadása a teremtésvédelemről - JSZTIO
Dr. Laczkó Zsuzsanna SJC az Isten által teremtett világról lebilincselő tudományos előadást tartott. Az Otthon dolgozói, lakói nagy figyelemmel követték a világegyetem keletkezésének történetéről, napjaink természeti környezetének – az egymást követő földtörténeti korokon át tartó - kialakulásáról szóló, képekkel illusztrált előadást. Mai világunkra nagyon kell vigyázni. Óvni, védeni kötelessége mindannyiunknak! Ha mindenki csak egy cseppnyit ad hozzá, már sokat tettünk Földünk épségének érdekében. Kurcina Teréz SJC az előadás résztvevőit saját készítésű házi szappannal ajándékozott meg, ezzel is biztatva a természetes tisztítószerek, kozmetikumok használatára.
2019. október 29. Szüreti bál – JSZTIO
Az idősek hónapját szüreti bállal zártuk. Nagyon jó hangulatú volt ez a rendezvény, mindenki fáradhatatlanul táncolt! Az Otthon dolgozói nyitották meg a mulatságot, szüreti felvonulással, az énekek közben vidám csujogatók is fokozták a jó kedvet. A Holdsugár Nyugdíjas Klub tagjai szép keringőket táncoltak, és lakóinkkal együtt jót mulattak. Meghívtuk a már nyugdíjban lévő munkatársainkat, akik jóízű beszélgetésbe elegyedtek az aktív dolgozókkal, és az idősek is nagy örömmel fogadták a régen nem látott kedves ismerősöket. Az elmaradhatatlan rétes nagyon finom volt, mellé jól csúszott a borocska.
2019.10.04. Aradi vértanúkra emlékezés - JSZTIO
Az Aradi vértanúk emlékére délután Katona Tamás történész előadását néztük meg az Otthon lakóival. Ez a film nagyon érzékletesen és megrázóan mutatta be a vértanúk emberi érzéseit, készülésüket a halálra.
2019.10.01. Idősek világnapja - JSZTIO
Október első napja az Idősek Világnapja. Ebből az alkalomból a Péceli női kar koncerttel ajándékozta meg az Otthonban élőket. Bensőséges, jó hangulatot teremtettek a közös énekléssel. Először együtt énekeltek, majd ugyanaz a dallam felcsendült Bárdos Lajos feldolgozásában is. Szép versek hangzottak el a műsor során. Köszönet a konyha dolgozóinak az ünnepi ebédért, a kórus tagjainak a dalokért és minden munkatársamnak, hogy emlékezetessé tették az Idősek Világnapját!
2019. szeptember 19. nyárbúcsúztató - JSZTIO
Szép napsütéses, de hűvös kora őszi napon elbúcsúztattuk a nyarat és köszöntöttük az őszt. Nagyon jó hangulatú zenés-táncos mulatság volt. Maderspach Zoltán, mint mindig - zenéjével, énekével - most is nagyon jó kedvre derítette lakóinkat. Még a kerekes székes hallgatóságnak is táncra támadt kedve, hiszen ilyen alkalmakkor nem fáj a láb, a derék! Borral, üdítővel, aprósüteménnyel kínáltuk a mulatozókat a konyha dolgozóinak jóvoltából. Köszönet minden munkatársamnak, hogy segítettek a rendezvény létrehozásában. Külön köszönöm Tari Melindának, hogy szabad idejében sok tanulnivalóját félretéve együtt volt velünk!
Emmausz Hivatástisztázó Ház - ahol Istennel, kísérőkkel, társakkal együtt rátalálhatsz utadra - sjc.hu
2019 szeptemberétől újra indul az Emmausz hivatástisztázó év, a Jézus Szíve Társasága hivatástisztázó programja.
Gyöngyszemek női lelkiségi műhely - sjc.hu
Újra megrendezésre kerül lelkiségi műhelyünk, immár ötödik alkalommal.
2019.július 1. A Legenda Band koncertje – JSZTIO
Július első napján a Legenda Band zenekar adott nagyon jó hangulatú koncertet az Otthon kertjében. Régi slágerek ritmusára volt, aki ülve, volt a ki a „tánc parketten” ropta. A zenekar vezetőjének Édesanyja 9 évig élt az otthon falai között, amíg Éva néni köztünk volt, a Legenda Band zenekar minden évben műsorral kedveskedett születésnapja alkalmából. Köszönjük, hogy Éva néni emlékére most is megtartották a zenés délutánt.
2019. június 28. Jézus Szíve Ünnep – JSZTIO
A Jézus Szíve Ünnep az Otthon életében a legkiemelkedőbb esemény. Minden évben szabadtéri Szentmisével tesszük még emlékezetesebbé ezt a napot. A Szentmisét celebrálta Molnár Miklós atya, Lafranco Margit Vikária testvér unokaöccse. Lafrankó Margit testvér hozzátartozóinak jelenléte és Páter Bíró felidézett gondolatai életre keltették a két alapító mély, elkötelezett vonzalmát Jézus Szíve iránt. A Szent misén koncelebrált Hupka József atya, Benke István atya. Az áldoztatásnál segédkezett Káposztássy Béla, Huba Zoltán, és Dévai Zoltán. Ács Dávid orgonaművész és a Regina Coelistis énekkar szolgált a szentmisén. A szent misét követően Vancsó Ilona SJC beszédében idézett az alapító atya gondolataiból: ”Köztudomású, hogy az Egyház az emberiséggel együtt oly végzetes éveket él jelenleg, mint az előtt soha. És képes volna a Gondviselés látogatás nélkül hagyni Egyházát és a népeket?” Ismerve földünk, kontinensünk égető problémáit, ezek a mondatok ma is időszerűek, ezért nyitott szívvel és bízva a gondviselésben készülünk a Eucharisztikus Világkongresszusra.
2019. június 19. JUNIÁLIS, nyárköszöntő – JSZTIO
Végre megérkezett az igazi nyáridő! Ennek örömére Maderspach Zoltánnal és nagyon kedves feleségével, Évával fergeteges táncos mulatságot tartottunk az Otthon kertjében. Zoli a tőle megszokott jó zenéket játszotta, Éva pedig a lakóinkkal fáradhatatlanul mulatott, ezzel is fenntartva a jó hangulatot. A konyha dolgozói most is gondoskodtak friss pogácsáról, és nagyon finom hűs limonádéról. Nem hiányzott a kerti mulatságok fontos kelléke, a jól behűtött sör sem.
Érdemes élni és csinálni valamit- Mustó Péter SJ előadása - SJC
Alapítónk inspirációja ma is megmutatja hogyan tud valaki elköteleződni.
2019. május 31. népdalok és egyházi énekek délutánja – JSZTIO
Ezen a délutánon Petro Adrienn népdalénekes szépen csengő, tiszta hangján palóc dalokkal ajándékozott meg bennünket. Boldogi népviseletbe öltözött, amiket még a nagymamájától kapott. Nagy élményt adott lakóink számára. Kedves, természetes előadása mindenkit elvarázsolt, még közös éneklésre is sor került! Angéla néni a neve napját ünnepelte, ezért a kedvenc dalát közösen elénekeltük neki, amit meghatódva köszönt meg. Adrienn a közönség sorai közé beállva is énekelt, ezzel is személyesebbé tette előadását. Legbensőbb érzéseit, gondolatait saját versein keresztül osztotta meg velünk, megmutatta, milyen tiszta szívű ember. Köszönjük ezt a szép délutánt.
2019. május 17. Amatőr Színtársulat előadása - JSZTIO
Az Isaszegi Klub Amatőr Színtársulat két tagja Csáth Géza írásából adott elő részleteket. Nagy derültséget okozott a vidéki cseléd monológja a munkaadóiról, a tréfás élethelyzetekről. Majd Tóth Ibolya saját költeményeiből olvasott fel. Versein átsütött életének minden drámája, de a különböző életepizódok fonákja is. Köszönet a két előadónak, hogy megnevettetek, és el is gondolkodtattak bennünket.
2019. május 16. A Coelestis Regina Énekkar Mária szerenádja - JSZTIO
A mai igeliturgia keretén belül a Péceli Egyházközség kórusa a Mária szerenádot hozta el lakóinknak. Ács Béla, a kórus tagja megosztotta velünk ennek a szép hagyománynak a kialakulását. Már 60 évvel ez előtt a fiatal énekesek a kórus lánytagjainak május elseje előestéjén szerenádot adtak, ami később Bakonyi Árpád Karnagy Úr javaslatára a templomban is felhangzott. Az évek múltával már csak a templomban csendültek fel a szép Mária énekek. Nagyon köszönjük a Coelestis Regina Énekkarnak, hogy Lakóinknak is elhozták ezt a szép élményt!
2019. május 6. Péter János lakónk köszöntése - JSZTIO
Kedves lakónk, Péter János ez év május 5-én töltötte be életének 95. évét. János bácsi az Otthonba költözésekor nagyon szeretett a parkban sétálni, kitűnő fotókat készített az ott élő növényekről. Sajnos az utóbbi pár hónapban ágyhoz kötötten él, de ez a jó kedélyén mit sem változtatott. Az igeliturgia keretén belül köszöntöttük fel Őt. Az ünnepeltet az Otthon dolgozói mellett felköszöntötte Önkormányzatunk képviseletében Megyeri Ildikó is, aki nagyon kedvesen születésnapi tortával és borral lepte meg az ünnepeltet. János bácsi hálásan, örömmel fogadta a kedves köszöntést és a verset.
2019. április 30. Locsolóbál - JSZTIO
Húsvét nyolcada után megtartottuk Otthonunkban a hagyományos locsolóbálunkat. Lakóink már nagyon várták ezt könnyed, vidám eseményt, amit az is bizonyít, hogy valamennyien – még a kerekesszékben ülők is! – részt vettek a táncban. Ez alkalommal is Madespach Zoltán szolgáltatta a zenét, fergeteges hangulatot varázsolva az ebédlőbe. Az esemény fényét tovább emelte a Holdsugár Gondozási Központ és Idősek Klubja tagjainak zenés-táncos előadása. Lakóinkat nagyon megörvendezették, mikor a saját műsoruk után felkérték őket táncolni. Az örömteli együttlét hatása még két nappal későbbi is érzékelhető volt lakóink körében. Reméljük, sokáig jó emlékként őrzik majd emlékezetükben.
2019. április 11. Uzonyi Barnabás baptista lelkész úr imaórája - JSZTIO
Uzonyi Barnabás baptista lelkész úr is tartott imaórát, hogy lakóink lelkükben felkészülhessenek a húsvét misztériumának megünneplésére. A közös éneklés, az együtt imádkozás erősítette bennünk a keresztényi összetartozás érzését. Különösen nagy hatással volt, hogy közelivé, átélhetővé tette elmélkedését Jézusról saját családja, gyermekei megtörtént eseményeinek elmesélésével. Az Atya feltétel nélküli szeretete, az Isten Fiának félelme mennyire emberi, természetes.
2019. április 10. Iványi Zoltán metodista lelkész úr imaórája - JSZTIO
Április elején Otthonunkba látogatott Iványi Zoltán metodista lelkész, hogy bibliaórájával hozzájáruljon lakóink lelki felkészüléséhez a küszöbön álló Húsvét megünneplésére. Elmélkedését Jézus Krisztus elítélésének története (Mt 27,1-26) köré építette fel. Az ismert történet új megvilágításba került, mikor kifejtette az egyes résztvevők – Pilátus, Barabbás, a főpapok és a tömeg – jellemvonásait és azok felelősségét a Megváltó elítélésekor. Beszédének csúcspontjában feltette a kérdést: vajon a történetben mi melyik szereplő helyében lennénk? Ugyanis, amikor vétkezünk, újra meg újra elítéljük Jézust, aki ennek ellenére mindig fenntartja és kínálja az örök életet mindazoknak, akik Őt elismerik és elfogadják. Lakóink átszellemült figyelemmel hallgatták a lelkész úr elmélkedését, bekapcsolódtak az énektanulásba. Hálájukat fejezték ki, hogy a lelkész úr értékes gondolataival gazdagította nagyböjti készületüket.
2019. április 8. Evangélikus imaóra - JSZTIO
Baranka György evangélikus lelkész úr tartott imaórát a nagyböjt ötödik hetében. Beszédében János evangéliumából idézett: - elvégeztetett – vagyis célba érkezett, készen van az emberek üdvössége. Ez a gondolat keretezte az igehirdetést. Jézust dicsőítő új énekeket is tanultunk, lakóink nagy örömére. Az egyik kedves lakónkat - az evangélikus vallású Éva nénit - aki egész életében vallásgyakorló volt, olyan mélyen megindította a Lelkész úr igehirdetése, hogy az imaóra végén személyesen is megköszönte a mély gondolatokat. Neki minden egyes ilyen alkalom hatalmas lelki élményt ad.
A Lélek ösvényein - sjc.hu
Lelki hétvége szerzetesi hivatásukat kereső fiatal nőknek Keresed a hivatásod? Kelj útra velünk és közben engedd, a Lélek vezessen belső tájakon. Május 3-5 között szeretettel várnak a Jézus Szíve Társasága testvérei. Bővebb információ és jelentkezés:
2019. április 3. Születésnapi köszöntés - JSZTIO
A mai napon két kedves lakónk töltötte be a 90. életévét. Ritka lehetőség – dupla ünnep, amikor két lakónkat egy napon ünnepelhetünk. Ebből az alkalomból az igeliturgia keretében, családjuk és lakóink körében köszöntöttük őket. A Péceli Önkormányzat részéről Megyeri Ildikó is gratulált az ünnepelteknek, aki tortával és virággal is kedveskedett Rózsi és Éva néninek. A hivatalos köszöntés után meghitt családi körben – lehetőséget adva kedves találkozásokra - tovább folytatódott az ünneplés.
2019. március 29. Kurczina Teréz SJC irodalmi délutánja - JSZTIO
Kurczina Teréz testvér saját verseiből összeállított irodalmi délutánt tartott. A verseket képekkel illusztrálta, ami még befogadhatóbbá tette a műveket. A Szent Cecília kórus vezetője néhány költeményt megzenésített, ezáltal a versek hangulata, mondanivalója még kifejezőbbé vált. Ez a délután már kapcsolódott a nagyböjt lelkiségéhez. A kereszthalál és a feltámadás ünnepkörére - mint gyöngyszemeket - fűzte fel Teréz az itt elhangzott verseit.
2019. március 19. Szent József ünnepe - JSZTIO
A mai napon ünnepeltük Szent Józsefet, aki P. Bíró Ferenc alapító atya útmutatása alapján különösen fontos a Társaság tagjai számára. Bíró atya karizmájában fontos szerepet töltött be a gyakorlati lelkület, és ebben mutat Szent József életpéldát. Az igeliturgián és az ebédlőben is megemlékeztünk erről. Obendorf Beatrix testvér nagyon megszívlelendő gondolatokat osztott meg a Szent Család fontosságáról: tiszteljük Szent Józsefet, mint a családjáról gondoskodó atyát, és mint a munkások példaképét. A konyha dolgozói az ünnephez méltóan finom ebédet készítettek, ezzel is családiasabbá tették a mai napot.
2019. március 13. A Március 15.-i forradalomról való megemlékezés - JSZTIO
A Fáy András Mezőgazdasági Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégium diákjai ünnepi műsorral ajándékozták meg lakóinkat. Érezhetően áthatotta a fiatalokat a forradalom lelkesültsége, hevülete. Előadásuk végén a nézőkkel együtt verbunkos nótákat énekeltek, ami összekötötte a fiatalokat az idősekkel, nagyon jó hangulatot teremtve. Nagyon köszönjük a felkészítő pedagógusoknak a sok munkát, és hogy tanítványai számára közvetítették az idősekhez való szeretetteljes odafordulás fontosságát.
2019. március 5. Ady 100. Irodalmi délután - JSZTIO
Ady Endre halálának 100. évfordulójáról emlékeztünk meg ezen a délutánon. A résztvevők már egy héttel az esemény előtt készültek, különösen azok, akiknek Ady a kedvenc költője. Felelevenedtek az iskolai élmények. Voltak, akiknek a képzésében Ady kevésbé szerepelt, ezért most nagyon nagy élmény volt Ady költészetének megismerése. Mindenki a szívéhez közel álló verset mondta el, és megosztotta gondolatait, élményeit a választott verssel kapcsolatban.
2019. január 21-25. Ökumenikus imahét - JSZTIO
Már több, mint 10 éve megtartjuk az ökumenikus imahetet a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonának kápolnájában. Ebben az évben az Indonéz testvérek állították össze az imahét anyagát, melynek alapvetése az igazság. Baranka György evangélikus lelkész úr, Uzonyi Barnabás baptista lelkész úr és Iványi Zoltán metodista lelkész úr tartottak imaórát. Mindhárom lelkész saját életélményeit is beleszőtte prédikációjába, ami személyessé, bensőségessé tette az igehirdetést. Mint minden alkalommal, most is tanultunk új énekeket, melyeket lakóink nagy örömmel fogadtak. Az imahetet a katolikus imaóra zárta, amit Káposztássy Béla klinikai lelki gondozó tartott. Pécel városából néhányan látogatták az imaórákat, feltöltődve, szép élményekkel gazdagodva mentek el. Lakóink és dolgozóink is várják a következő alkalmakat, amikor majd nagyböjtben újra együtt imádkozhatnak különböző felekezethez tartozó lakóink.
2019. február 27. Farsangi bál - JSZTIO
Fergetegesen jó hangulatú bállal búcsúztattuk el a telet. Már egy hónappal a bál előtt meghirdettük az álarckészítő versenyt, amelyen sok munkatársunk vett részt. A szavazás titkos volt, a hatvan dolgozóból ötvenhatan adták le szavazatukat, ami nagy lelkesedésre utal. Most is Zoltán szolgáltatta a talp alá valót, így biztosította a jó hangulatot. Dolgozóink saját készítésű jelmezzel és kedves, humoros jelenetekkel szórakoztatták lakóinkat. Az ebédünk nagyon finom - igazi farsangi volt, ami mellé minden lakó és dolgozó saját készítésű ajándékot kapott a konyhai dolgozóktól. Lélekemelő volt a különböző területeken dolgozó munkatársak összefogása annak érdekében, hogy lakóink számára örömteli délutánt szervezzük.
Emmausz - lelkinapok - sjc.hu
Emmausz hivatástisztázó lelkinapok fiatal nők számára (18-35) a Jézus Szíve Társasága szervezésében
Imaest a szerzetesekkel február 1-én - www.orokimadas.hu
A szerzetesek ismét közös szentmisére és imádságra várják a fiatalokat a budapesti Örökimádás templomban 2019. február 1-én 18.00 órától.
2018. december 27. Cserkészcsapat betlehemes játéka - JSZTIO
A Budapest 17. kerületi Pro Pátria Cserkészcsapat betlehemes játékot adott az Otthon lakói számára. A gyerekek felkészültek és nagyon kedvesek voltak. Műsoruk után közösen énekeltünk karácsonyi dalokat, ami közvetlen kapcsolatot teremtett a gyerekek és az idősek között. Ezután mindenkit megajándékoztak a cserkészek egy igeidézettel, amit örömmel fogadtak lakóink.
2018. december 19. Lakóink Karácsonyi ünnepe - JSZTIO
Pásztorjátékkal ünnepeltük az idei Karácsonyt, melyben lakóink is több szerepet játszottak. Az Ács család szolgáltatta a zenét, sok hagyományos éneket énekeltünk közösen. Több kisgyermek is itt volt, jelenlétükkel családias hangulatot teremtettek. A műsor az angyalok bejövetelével zárult, ami megható befejezése volt az ünnepségnek. Később az „Angyalok” - karácsonyi énekeket énekelve kiosztották az ajándékokat a fekvő lakóinknak is, amivel nagy örömet és meghatódottságot okoztak. Az ajándékok kiosztása után az éjféli mise hangulatát felidéző koncertet adott Ács Dávid és testvére, Ádám.
2018. december 18. Az Otthon dolgozóinak Karácsonyi ünnepe - JSZTIO
Ezen a délutánon Suller Melinda SJC, a Jézus Szíve Társasága általános elöljárója és Vancsó Ilona SJC igazgató köszöntötte az Otthon dolgozóit a szép karácsonyi ünnepségen. A karácsonyi énekeket együtt énekeltük, majd az elhangzott beszédek után búcsút vettünk nyugdíjba vonuló munkatársainktól. A vacsora után oldódott a hangulat. Így vettünk búcsút az eltelt 2018-as évtől.
2018. december 17. Önkéntes munkát végző barátaink Karácsonya - JSZTIO
Köszöntöttük az Otthonban önkéntes munkát végző barátainkat! A délutáni uzsonna közben Vancsó Ilona SJC igazgató szép, szívhez szóló beszéddel emlékezett meg önkénteseinknek a lakóink irányában megmutatkozó odaadásáról. A bensőséges összejövetelt a Péceli Zeneiskola növendékeinek muzsikálása tette még hangulatosabbá és ünnepélyesebbé. Köszönet tanáruknak, Fábián Tímeának, aki felkészítette kis diákjait.
2018. december 12. Angyalok tere - JSZTIO
Több éves hagyományunkhoz híven ebben az évben is megrendeztük a „karácsonyi vásárt” Angyalok tere néven. Lakóink nagy örömüket lelték a vásárlásban, a szép tárgyak közötti válogatásban. Természetesen a Lacikonyha sem hiányozhatott, s a forralt bor sem! Utcazenészek is voltak, akik szép karácsonyi dalokat játszottak, ezzel is emelve a vásári jókedvet.
2018. december 6. Mikulásünnep - JSZTIO
Ebéd előtt érkezett meg a Mikulás segítőivel együtt az Otthonunkba. Nagy örömöt, vidámságot hozott, és természetesen csokoládémikulást is. Segítőinek csapata ebben az évben egy kicsi manóval bővült, akinek nagy sikere volt. Ő adta át az ajándékot minden dolgozónak és lakónak.
2018. december 4-én „disznótor” volt az Idősek Otthonában - JSZTIO
November vége, december eleje a disznóvágások ideje! Ezt idéztük fel képletesen kolbásztöltéssel, közben ki-ki elmesélte az ezzel kapcsolatos élményeit. Égő szalmával a hátán elszaladó malac, a fekete vágások izgalma, hajdan volt mulatságok emlékei elevenedtek meg. Közben finom forralt bort kortyolgattunk. Másnap délután az uzsonnához mindenki kapott egy kis kóstolót a frissen sült kolbászból, aminek nagy sikere volt.
Adventi lelkigyakorlatok - Szív Lelkiségi Központ
Egy kis megállásra, lelki ráhangolódásra nyílik lehetőség Karácsony előtt:
2018. november 20. Erzsébet – Katalin bál - JSZTIO
Nagyon jó hangulatú bál volt ezen a napon! Köszöntöttük Erzsébet és Katalin nevű lakóinkat és dolgozóinkat. Ebben az évben ez volt az utolsó alkalom a mulatásra, hiszen már az advent időszaka következik. Ezért alaposan kitáncoltuk magunkat! Maderspach Zoltán gondoskodott a jó hangulatról. A 60-as, 70-es évek slágerei több lakónkban ébresztettek szép emlékeket.
2018. november 16. Koncert - JSZTIO
A péceli Petőfi Sándor Általános Iskola zenetagozatos kisdiákjai koncerttel ajándékozták meg az Otthon lakóit. Minden évben legalább egy alkalommal Szilágyiné Szalai Zsuzsanna karvezető magas színvonalú előadást tanít be a gyerekeknek, melyet elhoz az időseknek. A művek átfogják a zeneirodalom minden ágát, a reneszánsz muzsika, a könnyűzene valamint népdal feldolgozások jól megférnek egymással. Ez a délelőtti zenei élmény minden kedves lakónkat megvidámította.
2018. november 13. Márton napi vigasság - JSZTIO
Ebben az évben is megünnepeltük Márton napját. A konyha dolgozói ismét remekeltek! Finom omlósra, ízesre sütött libacombot tálaltak fel ebédre, ahogy azt kell lila káposztával, hagymás tört krumplival. Nagyon nagy köszönet érte! Délután az újbor kóstolásához mulatságot rendeztünk, és a hangulat fokozása érdekében egy kis mesejátékkal leptük meg közönségünket. Ezután frissen sült tepertős pogácsa következett borkorcsolyaként. A jó zenére sokan táncra perdültek.
2018. október 24.-én emlékeztünk meg az 1956-os forradalom hőseiről - JSZTIO
Régi dokumentumfelvételekkel elevenítettük fel az 56-os eseményeket. Ez sok lakónkban ébresztett személyes élményeket, melyeket megosztottak a többiekkel, elmondták, milyen események, üldöztetés, jogfosztás, vagyontól való megfosztás vezetett a forradalomhoz. A megemlékezést a Himnusz közös eléneklésével zártuk. Még másnap is beszédtéma volt a személyes sorsok megélése.
2018. október 19. - szüreti bál - JSZTIO
Szüreti mulatságunkon a szüreti felvonulást elevenítettük fel. A hagyományokhoz híven volt szőlőtolvaj, alakoskodás is. Munkatársaink, önkéntes segítőink lakóinkkal együtt vettek részt a felvonuláson. A jó zenét Maserspach Zoltán szolgáltatta, köszönet érte! Erre az alkalomra a 17. kerületi Nyugdíjas Klubból is jöttek vendégek, lakóinkat elragadta fergeteges táncuk, jókedvük. A vidám zenére együtt ropták egészen a bál végéig. Hagyományainkhoz híven most is finom birkapörkölt és rétes volt az ünnepi menü. Köszönet érte a konyha dolgozóinak!
2018. október 9. Evangélikus imaóra - JSZTIO
Baranka György evangélikus lelkész úr tartott imaórát a mai délutánon. Erre az alkalomra is hozta a gitárját, közösen megtanultuk és elénekeltük Pecznyik Pál egyik népszerű megzenésített költeményét. Beszédében a gyógyító Jézusról és a mindennapi kis és nagy csodákról hallottunk. Lakóinkra nagy hatást gyakorolt a Lelkész Úr személyisége és előadásmódja. Nagy örömünkre szolgál, hogy kapcsolatunk rendszeressé válik, hiszen a Lelkész Úr novemberben is ellátogat Otthonunkba.
2018. október 4. Az aradi 13 vértanúra emlékeztünk - JSZTIO
Az 1849. október 6-án kivégzett vértanúkra Katona Tamás történész előadásával emlékeztünk. Ez az előadás megrendítő volt, mert a kivégzetteket emberi oldalukról mutatta be az előadó. Az egész történelmünket átfogó tárgyi és építészeti emlékeket is láthattunk, amelyek színessé, emberközelivé hozták ezt a drámai korszakot. A megemlékezés végén közösen elénekeltük a Himnuszt és a Szózatot.
2018. október 1. Idősek világnapja - JSZTIO
Október 1-én, az idősek világnapján a kápolnában Bozsuk Zsuzsanna meleg szavakkal köszöntötte az Otthonban élőket. Ezt követően Csokonay Anna az Ave Mariát játszotta el furulyán. A konyha dolgozói ünnepi ebédet főztek erre a jeles alkalomra.
2018. szeptember 18. Nyárbúcsúztató – JSZTIO
Zenés délutánnal búcsúztattuk el a nyarat, és köszöntöttük az őszt a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonának parkjában. Hálásak vagyunk a kivételesen szép őszi időnek, és Maderspach Zoltán előadóművésznek, hogy mindenki: lakó és dolgozó egyaránt énekelte a jól ismert slágereket. A nővérek dalolva végezték munkájukat, a rendezvény résztvevőiből valamilyen régen volt emlék néha könnyet csalt elő.
2018. szeptember 7. Kovencz Antalné köszöntése - JSZTIO
Kis közösségünk a szentmisét követően Kovencz Antalnét köszöntötte születésnapja alkalmából. Márta néni ma 95 éves. Ezen az eseményen részt vett az unokája és Pécel városának Önkormányzata részéről Megyeri Ildikó is. Oklevéllel, virágcsokorral és tortával ajándékoztuk meg. Két éve él az Otthonunkban, kedves, derűs személyisége jó hatással van lakótársaira és munkatársainkra egyaránt. Ezúton is kívánunk Márta néninek jó egészséget!
Emmausz - lelkinapok - sjc.hu
Lelkinapokra várjuk a hivatásukat kereső fiatal nőket. Helyszín: Árpád-házi Szent Margit Tanulmányi Ház, Budapest Időpontok: 2018. okt. 7., nov.17., dec. 8. Jelentkezés és bővebb információ: címen szeptember 30-ig
Gyöngyszemek - sjc.hu
Újra Gyöngyszemek Műhelyre várjuk a 20-40 közötti nőket. Helyszín: Árpád- házi Szent Margit Tanulmányi Ház, Budapest Időpontok: 2018. okt. 14, nov. 18, dec. 9. jelentkezés: címen szeptember 30-ig
2018. július 30-án Dr. Dörre Éva testvért köszöntöttük 95. születésnapján – JSZTIO
Dr. Dörre Éva testvér betöltötte a 95. életévét, ebből az alkalomból Pécel Város Önkormányzata részéről Saal Endre köszöntötte. Tartalmas és küzdelmes életútját Orbán Viktor miniszterelnök úr oklevéllel ismerte el. Pécel Város Polgármestere szintén oklevéllel, gyönyörű virágcsokorral, tortával fejezte ki Éva testvér iránti tiszteletét. Éva testvér aktív életét az emberek testi-lelki segítése jellemezte. Hosszú évtizedekig a betegeiért minden áldozatot meghozó orvosként dolgozott Clevelandben. Ezután Mariazellben, Társaságunk Zarándokházában fogadta a zarándokokat. Jelenleg Pécelen, a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában él.
Döntés műhely Szatmárnémetiben az Országos Ifjúsági találkozón - SJC
Döntés műhelyen lehet részt venni Szatmárnémetiben.
2018. július 9. Irodalmi délután – JSZTIO
Gergely Katalin SJC a mai délutánt korokon, évszázadokon átívelő irodalmi alkotások előadásával tette emelkedetté. Minden vers, idézet az ember hitében való megerősödését, a teremtett világ csodálatát, az emberi lét bizonytalanságait, bizonyosságait jelenítette meg. Előadását énekekkel tette még emelkedettebbé. Észre sem lehetett venni az idő múlását, mert a hallgatósága téren és időn kívül érezhette magát a szuggesztív előadás alatt. Köszönet Katalinnak, aki sokat készült erre az alkalomra
2018. július 9. Születésnapi köszöntés – JSZTIO
Egry Mária SJC testvér a mai napon betöltötte a 95. életévét. Ezúton is kívánunk jó egészséget, vidám, örömteli napokat! Ebből az alkalomból Pécel Városának Önkormányzata részéről Megyeri Ildikó köszöntötte szívhez szóló írással, mely a boldogságról szólt. A szokásos szép virágcsokor sem maradt el, valamint a születésnapi torta sem. Ezen a napon Bányai Ilona SJC testvér is ünnepelte a 84. születésnapját, természetesen Őt is köszöntöttük.
2018. július 4. Zenés délután - JSZTIO
Otthonunkban adott családias hangulatú koncertet a Legenda Band. Tóth Tiborné Éva néni kedves lakónk fia és zenekara születésnaposainkat köszöntötték nosztalgikus jellegű dalaikkal. A zenés délutánon Pécel Város Önkormányzatának több szociális intézményének vezetője is részt vett. Ezek az alkalmak a tartalmasan eltöltött időről, kötetlen beszélgetésekről, az éneklésről és a táncról szólnak. Lakóink a dolgozókkal, hozzátartozókkal és a vendégekkel együtt önfeledten mulattak, többen bemutatták fergeteges tánctudásukat is. Ezek a rendszeres közösségi alkalmak fűzik egyre szorosabbá a hozzátartozók és otthonunk lakói közötti kapcsolatot. A közös élmények a szabadidő eltöltésén túl feltöltődést is biztosítanak lakónk számára.
2018. július 2. Nagy Jánosné 90 éves és Nagy József 95 éves - JSZTIO
Jubileumi születésnapokat ünnepeltünk Otthonunk kápolnájában. Nagy Jánosné, Ilonka néni lakónk 90. születésnapját, valamint Nagy József, Józsi bácsi lakónk a 95. születésnapját ünnepelte. Ez alkalomból Pécel Város Önkormányzata részéről, Fazekas Barna alpolgármester úr köszöntötte kedves szavakkal lakóinkat, a tortához Ilonka néni virágot, Józsi bácsi egy üveg bort kapott ajándékba. A jeles eseményen Ilonka néni hozzátartozói is részt tudtak venni, mely még meghittebbé tette az ünnepet.
2018. június 8. Jézus Szíve Ünnepe - JSZTIO
Ebben az évben számunkra kiemelkedő volt a Jézus Szíve Ünnepe, mivel idén 80 éves az Otthon épülete. Maga az intézmény 25 éve működik. Az ünnepi szentmisét Dr. Beer Miklós püspök mutatta be. Koncelebrált Molnár Miklós atya, Burger Ferenc plébános, Hupka József atya, és Benke István atya. A Szentmisén Ács Dávid, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója és a Coelestis Regina Énekkar szolgált. A szentmise után az intézményvezető, Vancsó Ilona SJC visszaemlékezett az elmúlt 25 évre. Molnár Miklós atya a lelkigyakorlatos ház alapításáról, és az azt követő évekről mesélt, hiszen Ő Lafranco Margit vikária testvér rokona. Lafranco Margit testvér, P. Bíró Ferenc SJ alapító atyával sokat tett a ház létrejöttéért. 80 éve, 1938. július 3-án szentelték fel a Jézus Szíve Női Lelkigyakorlatos Házat, a Caroleanumot. Ezt az eseményt emléktábla örökíti meg, melyet Dr. Beer Miklós püspök áldott meg. Az ünnepséget jó hangulatú ebéd zárta.
2018. június 5. Válik Józsefné lakónk 90 éves - JSZTIO
Az Otthonunk kápolnájában köszöntöttük Válik Józsefné Etelkát a 90. születésnapján. Etelka nénit családja körében köszöntötte Pécel Város Önkormányzata részéről Megyeri Ildikó egy nagyon szép verssel, valamint virágcsokorral, tortával. Pécel Város Polgármestere, és Orbán Viktor Miniszterelnök Úr oklevelét is átadta. Etelka nénit és hozzátartozóit is meghatotta ez a szép gesztus. E szép ünnepséget követő ebéd után a tortát a kis lakóközösség közösen fogyasztotta el.
2018. május 25. Énekes László zenés műsora - JSZTIO
Énekes László, egyik kedves lakónk hozzátartozója. Ismét zenés filmvetítést tartott Otthonunkban. Régi operett jelenetek, slágerek, magyar nóták csendültek fel. Vidám délelőttöt szerezve ezzel lakóinknak.
2018. május 9. Váci kórus fellépése - JSZTIO
A váci László Imre Kórus belsőleg, külsőleg gondosan felkészülve, hosszú magyaros ruhába öltözve, megható műsorral köszöntötte kedves lakóinkat. Előadásukban nagyon sok szép régi dalt hallhattunk, e mellett ritkán hallott versekben is gyönyörködhettünk. A dalokat közösen énekelték lakóink az előadókkal, amivel nagyon nagy örömet szereztek nekik. Köszönjük, hogy a Kórus vállalta az utazást, az előkészületekkel járó fáradalmat, hogy Lakóinknak megszépítse ezt a májusi délutánt.
2018. május 7. lovasbemutató - JSZTIO
Dóka Szabolcs és felesége Dóka-Orosz Zsófi - a Tulipán hagyomány őrzők - két nagyszerű lovukkal, Ropival és Csigával látogattak el hozzánk. Lakóinknak nagy örömet szerzett az állatok jelenléte, volt akiben régi emléket idézett fel, volt aki még soha nem látott élő lovat, és ezért volt nagy élmény az állatok közelsége. Zsófi érdekesen mesélt a lovak szokásairól, majd vágtába kezdtek az Otthon parkjában a lovak és a nézők nagy örömére.
2018. május 7. Anyák napja - JSZTIO
Az Édesanyákat és Nagymamákat köszöntötték a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola negyedik osztályos tanulói. Megható, szép ünnepség volt. Minden kisdiák a saját édesanyjáról szóló fogalmazását olvasta fel, bensőséges írásokat hallhattunk szép zenei betétekkel. Köszönjük a felkészítő pedagógusnak, Bujna Katalinnak ezt a szép előadást.
2018. május 4. Majális az Idősek Otthonában - JSZTIO
Az Otthon kertjében majálist tartottunk. Vendégeink: Kriszti és Lajos fergeteges, jó hangulatot teremtettek. Kriszti bájos lénye, kristálytiszta hangja és Lajos magas színvonalú kísérete tette tökéletessé a majális hangulatát. A forró sült kolbászhoz hideg sört szolgáltunk fel lakóinknak, a jó zenére többen is táncra perdültek. A hozzátartozók is aktívan részt vettek a mulatságon, ez még bensőségesebbé tette az együttlétet. A szokásos „vonatozással” zártuk a mulatságot.
Gyöngyszemek - sjc.hu
Újra Gyöngyszemek Műhelyre várjuk a 20-40 közötti nőket. Helyszín: Szív Lelkiségi Központ, Tahi aug. 17-20 jelentkezés:
A Lélek útjain: Hivatás - nap fiatal nőknek
Keresed a hivatásod? Kelj útra velünk és közben engedd, a Lélek vezesse belső tájakon. Május 19-20 között szeretettel várnak a Jézus Szíve Társasága testvérei. Bővebb információ és jelentkezés május 16-ig:
2018. május 2. Bergán József lakónk 90. születésnapi köszöntése - JSZTIO
Bergán József kedves lakónk betöltötte a 90. életévét. Ebből az alkalomból az Önkormányzat részéről Megyeri Ildikó a Kúria Rendezvény Ház ügyvezetője köszöntötte kedves szavakkal. A köszöntés után elbeszélgettek Józsi bácsival. Ezen a jeles eseményen Józsi bácsi két fia is részt tudott venni, jóleső érzés volt számukra Édesapjuk öröme.
2018. április 29. Búzaszentelés - JSZTIO
Már több mint 10 éves hagyomány, hogy az egyházközség szervezésében tartott búzaszentelésen az Otthon lakói is részt vesznek. Ez nagy élmény számukra, mert ily módon bekapcsolódhatnak az egyházközség életébe. Külön öröm, hogy közelről láthatják a gazdák által elhozott állatokat, amelyeket meg is lehet simogatni. Lakóink régen látott kedves ismerősökkel és ismeretlenekkel szoktak beszélgetni, ami erősíti kapcsolataikat.
2018. április 23. Szilágyi Sándor Zsolt előadása - JSZTIO
A mai délutánon az építészetről és néptáncról szóló filmvetítést kaptunk Sándortól. A látottak megbeszélése sok emléket idézett fel a régen volt bálokról. A táncos mulatságok szigorú rendjéről, az öltözékekről meséltek a délután résztvevői. Sándor nagyon kedvesen ezen az alkalmon is megvendégelte közönségét, ezzel is bensőségessé téve a hangulatot. Köszönet érte!
Nosztalgia délelőtt - JSZTIO
2018. április 20-án Énekes László válogatásában színes zenés egyveleget láthattunk. Minden kedves lakónknak nagyon tetszett, többen meg is könnyezték az ifjúságukat felidéző zenéket és színházi előadások részleteit. Köszönet Énekes Lászlónak, aki az Otthonban élő egyik kedves lakónk hozzátartozója. Nagy örömünkre van, hogy egyre több hozzátartozó vesz részt aktívan az Otthon életében. Színvonalas műsorokkal ajándékozzák meg a szeretteiket körülvevő embereket, ezzel is közvetlenebbé, családiasabbá téve ezt a közösséget.
Költészet napja 2018. április 11-én - JSZTIO
Ebben az évben is sok lakónk készült a költészet napjára a kedvenc versével. Mivel az Otthon új projektorral büszkélkedhet, a versekhez szép tájképeket és hangulatos zenét is tudtunk adni, ami még emelkedettebbé tette a versek hangulatát. Végül sok közismert verset közösen szavaltunk, ettől nagyon jó hangulat kerekedett.
Elhunyt Nagy Ferenc SJ
Gyászmiséje és temetése április 13-án 18 órakor a Mária utcai templomban lesz.
Ökumenikus imaóra - JSZTIO - 2018 március 28.
Baranka György evangélikus lelkész úr tartott imaórát az ökumené szellemiségében. Már évek óta hagyomány az Otthonban, hogy minden évben megtartjuk az ökumenikus ima heteket. Ezeket az alkalmakat lakóink már nagyon várják, mert az együtt lét, az együtt imádkozás mindenki számára fontos. Baranka György lelkész úr a szenvedésről, a lemondásról beszélt, kiemelve, hogy csak az Úrba vetett bizalom segít át az élet adta megpróbáltatásokon.
Látogatás a Liget Gondozási Központból a JSZTIO - ban
2018 március 28 - án, a 17. kerületi Liget Gondozási Központból a dolgozók és klub tagok közül néhányan látogatást tettek Otthonunkban. Részt vettek az Otthon életében, a foglalkozásokon, és kellemesen, barátságosan elbeszélgettek lakóinkkal. Kölcsönösen jól érezték magukat, vidáman kötetlenül telt a délelőtt.
Ökumenikus imaóra - JSZTIO
Az Ökumenikus imahét szellemiségét folytatva készültünk Húsvétra. Húsvét a megújulásnak, az új Krisztusi életnek az ünnepe. Törekedjünk arra, hogy hozzá hasonló legyen az életünk! Ehhez kaptunk segített Iványi Zoltán metodista lelkész úrtól. Ezen az imaórán is tanultunk két új éneket, a Lelkész úr gitáros kíséretével, amiért hálásak vagyunk. Isten igéjének meghallgatásából merítettünk erőt mindennapi keresztjeink hordozásához.
Március 19. Szent József ünnepe - JSZTIO
Az ebédlőben emlékeztünk meg Szent Józsefről. A Jézus Szíve Társaságát alapító jezsuita atya, P. Bíró Ferenc útmutatatása alapján Szent József tisztelete kiemelkedően fontos a Társaság tagjai számára. A P. Bírótól kapott karizmánkban fontos szerepet töltött be a gyakorlatias lelkület, Szent József ebben mutat számunkra életpéldát. „Tiszteljék Szent Józsefet, mint családjukról gondoskodó Atyát és mint a munkások példaképét. A Társaság tagjai kövessék erényeit, és vállalkozásaikban kérjék pártfogását.” Ezeket a szép gondolatokat Kelemen Irma testvér osztotta meg az Otthon lakóival. A testvérek (Dudás Rozália testvér visszaemlékezése alapján) a 2008.-ban 105 éves korában elhunyt Frühauf Erzsébet testvérünk kedvenc énekével örvendeztették meg a hallgatóságot: „Nagy Szent József, Dávid sarja A Szent Szűznek támasza Mintha volnál Jézus Atyja Így szólított Mária! Téged a Szent Családnak Isten adott gyámolul, Minket is végy pártfogásba Gyengeségünk rád szorul.
1848. március 15-re emlékeztünk - JSZTIO
Minden magyar ember legkedvesebb ünnepéről, 1848. március 15-ről emlékeztünk meg. Az akkori eseményeket munkatársaink idézték fel, majd a Talpra magyar kezdetű Petőfi verset közösen, nagy lelkesedéssel, lakóinkkal együtt szavaltuk. Ezek után ritmus hangszeres kísérettel Kossuth nótákat, verbunkosokat énekeltünk. Az ünnepség végén nemzeti színekbe öltözött táncosok a zászló lobogását, és a kokárdát jelenítették meg. A zene és a tánc emelkedett hangulatot teremtett.
Irodalmi délután a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Arany János, Radnóti Miklós, József Attila költészetén keresztül Szilágyi Sándor Zsolt a nők szerepét mutatta meg hallgatóságának. A gyengéd feleség, a férjét, hazáját harcosan védelmező nőalakok szellemisége, a férfira gyakorolt hatása hangzott el a költészet nyelvén. Schier Lucián és Fonyódi Márk versmondása nagy hatással volt lakóinkra, mert a mai kor nyelvezetét használva – reppelve – adták elő a régi veretes nyelvezetű Arany János Mátyás anyja című költeményt. Filmen a menyasszony és vőlegény táncát láttuk, ami kifejezte a férfi és a nő erőteljes, szenvedélyes kapcsolatát.
Koncert a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Február 28–án a Petőfi Sándor Általános Iskola Zenetagozat 6. osztályának tanulói koncerttel szereztek tartalmasan szép délelőttöt lakóinknak. Szilágyiné Szalai Zsuzsanna zenepedagógus kiemelkedő szakmai tudását tükrözte a gyerekek magas színvonalú produkciója. Nagy Jonatán tanuló tehetséges előadásában egy Csajkovszkij művet, majd barokk táncokat hallgathattunk. Jonatán minden fúvós hangszeren kiválóan szólaltatta meg a zeneműveket. Neki és a többi tanulónak is további sikereket kívánunk a muzsikálásban. Nagyon örültünk a műanyag csövekkel, mint ritmus hangszerekkel előadott Carl Orff zenedarabnak. Végül vidám farsangi dalokat hallottunk, amelyekből néhányat közösen énekelt a kórus és a hallgatóság. Köszönet minden kisdiáknak és felkészítőjüknek a szép élményért!
Irodalmi délután a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Otthonunk lakóinak formabontó, érdekes irodalmi délutánt tartott Szilágyi Sándor Zsolt performansz művész. A szeretet hidat képez nemzetek és kultúrák között, és az imádság is megszólalhat a tánc és a zene nyelvén. Előadásának témája összecsengett az ökumenikus imahét anyagával, mivel arról is szólt, hogy a leigázott, gyarmatosított népek átvették a gyarmatosítók kultúráját, beépítve azt saját kultúrájukba. A verseket, táncokat a Sándor által készített filmen láthattuk. Mivel a kultúra része a gasztronómia is, hallgatóságát francia ízekkel is meglepte.
2018. február 12-én irodalmi délután Kurczina Teréz SJC-vel - JSZTIO
Nagyon jó hangulatú irodalmi délutánt tartottunk, Kurczina Teréz SJC olvasta fel verseit. Többet megzenésített változatban is hallottunk. A délután két részből állt, az első részben gyerek versek hangzottak el. A költeményekhez grafikus művészek illusztrációt is készítettek. A rajzokat a költeményekhez kapcsolódóan meg is néztük, így teljesebb volt az élmény. Különösen az a rajz tetszett mindenkinek, amely egy óvodai rajz verseny nyertes képe, és az „Eső után” című vers ihlette:
2018. február 8. Farsangi bál - JSZTIO
Az idei Farsangi bálunkat a Holdsugár Idősek Klubjának tagjai nyitották meg társastánc bemutatóval. Ez a színvonalas, kedves produkció jó kedvre hangolta az Otthon lakóit, később a klubtagok, a lakóinkkal együtt ropták a táncot. A zenéről és a fergeteges jó hangulatról Hegymegi Krisztina és kísérete gondoskodott. A hagyományhoz híven ebédünk finom farsangi fánk volt, köszönet érte a konyhán dolgozóknak, akik a bálra is készítettek különféle finomságokat.
2018 február 5. Balázs Béláné köszöntése 90. születésnapján - JSZTIO
Balázs Béláné Éva nénit köszöntöttük 90. születésnapján. A Péceli Önkormányzat részéről Megyeri Ildikó ajándékozta meg Éva nénit szép virágcsokorral, finom csokoládé tortával. Orbán Viktor Miniszterelnök úr oklevele mellett Pécel Városának Polgármestere is oklevéllel fejezte ki tiszteletét. Megyeri Ildikó kedves verssel is köszöntötte Éva nénit, aki hálás mosollyal fogadta.
Ökumenikus imahét - JSZTIO
Ebben az évben is megtartottuk az ökumenikus ima hetet, nagy örömünkre Pécel város lakói közül többen is részt vettek ezeken az alkalmakon. A kereszténység egységéért tartott 2018-as imahét anyagának előkészítésére a Karibi térség egyházait választották. A biblia különösen fontos a karibi egyházak életében. A történelem során az őslakosok és a rabszolgasorba taszított népek sok kegyetlenséget szenvedtek el a gyarmatosítók részéről, akik ugyanakkor a kereszténységet is magukkal hozták. A terület elnyomott népeinek kezében a biblia még is a vigasztalás és a felszabadulás forrásává vált. Az imahét anyagát összeállítók javaslatára munkatársaimmal elkészítettük a rabságot, az emberi méltóságtól való megfosztottságot jelképező láncot, mely a bűn hatalmának jelképe is, ami elválaszt minket Istentől és egymástól. Január 22.-én Baranka György evangélikus lelkész tartotta az első imaórát. Most is szép énekeket tanított gitár kísérettel. Az alapgondolatra felfűzött beszédébe személyes életélményeit is belefoglalta. Ez nagy hatással volt hallgatóságra, még napok múlva is beszélgettünk róla. 23.-án Iványi Zoltán metodista lelkésszel imádkoztunk a keresztény egységért. Ő is gitár kísérettel tanított énekeket, amelyeknek a szövege hűen tükrözte az imahét alapgondolatát. Személyiségének kisugárzása megéreztette velünk az egységre való törekvés fontosságát. 24.-én a baptista imaórát az Otthonban dolgozó pasztorál pszichológiát tanuló Pénzes Imréné Krisztina tartotta. Beszédében kiemelte, hogy a keresztények számára a megtestesülésben és a húsvéti misztériumban éri el a csúcspontját Isten szeretetének megnyilvánulása. A keresztények a keresztség által részesülnek a megszentelő kegyelemben, az általános papságban, hogy munkálkodjanak Isten országán. A péceli baptista közösség tagjaiból néhányan részt vettek az imaórán, és szép énekükkel tették felemelővé együttlétünket. 26.-án Káposztássy Béla klinikai lelki gondozó a katolikus imaórát tartotta. Református és katolikus énekekkel szőtte át beszédét, amelyet az irgalmas szamaritánus példabeszéde köré font. Szerető Istenünk felemeli a szegényeket és az ínségben szenvedőket. Mindegyik imaórán a résztvevők élő láncot alkottak, kifejezvén a lelki közösség kötelékét.
Imaest a szerzetesekkel február 1-én - www.szerzetesek.hu
Ifjúsági imaest a szerzetesekkel
Tizedik születésnapját ünnepelte az Iránytű Műhely - www.magyarkurir.hu
A rendközi hivatástisztázó műhelyben Mézinger Gabriella testvér képviseli Társaságunkat.
Manner Zoltánné Ilonka néni köszöntése 90. születésnapján - JSZTIO
Manner Zoltánné kedves lakónkat 90. születésnapján az Önkormányzat részéről Fazekas Barna alpolgármester úr köszöntötte. Fia és unokája is eljöttek erre a jeles alkalomra. Ilonka nénit nagyon meghatotta ez a meglepetés, nem is gondolt ilyen szép ünneplésre. Kívánunk kedves Ilonka néninek jó egészséget, vidám szép napokat!
2018 január 10. - irodalmi délután - JSZTIO
Szilágy Sándor alkotásait lakóink már az előző napokon is megnézhették, és a képekről alkotott benyomásaikat, gondolataikat, személyes élményeiket megosztották az alkotóval az irodalmi délutánon. Sándor saját verseit olvasta fel, valamint ír zenéket is hallgattunk. Ez a délután felszabadult légkörben telt. A festmények még pár napig itt maradnak, lehetőséget adva további beszélgetésekre. Köszönjük Szilágyi Sándor úr lelkes támogatását.
2017. december 19. dolgozóink karácsonyi ünnepe - JSZTIO
A Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonának dolgozói karácsonyi ünnepén Török László, a MESZK Pest Megye Területi Szervezet általános alelnöke Nagy Istvánné Valikának sok évi szakmailag kiemelkedő munkáját oklevéllel ismerte el, valamint a Kossuth Zsuzsa emlékplakettet is átnyújtotta. A Két Szent Szív Zenekar mély hittel áthatott énekével tette ünnepélyessé összejövetelünket. Suller Melinda SJC általános elöljáró közvetlen hangú beszédében mutatkozott be dolgozóinknak. Vancsó Ilona SJC igazgató beszámolt az Otthonban történt fejlesztésekről. Molnár Mónika Goda Eszter fuvolakísérete mellett egy gyönyörű karácsonyi verset szavalt, Nagyné Valika szintén egy kedves verssel ajándékozott meg bennünket. Köszönet a finom vacsoráért, és a szép ünnepi terítésért.
2017. december 20. karácsonyi ünnepség - JSZTIO
Lakóink kezdeményezték, hogy pásztorjátékkal ünnepeljük a Karácsonyt. Lelkesen készültek a szerepükre, sokat próbáltak az ünnepségre. Ács Dávid és Ács Ádám segített a műsort szebbé tenni. Mindenki által ismert karácsonyi dalok színesítették az előadást, melyeket közösen énekeltünk, szereplők, nézők egyaránt, az Ács fiúk kíséretével. Köszönet munkatársaimnak, akik szintén szerepeltek a pásztorjátékban. Különösen az Angyalok bevonulása volt ünnepélyes, felemelő, többen meg is könnyezték ezt a pillanatot. Ezután az „ Angyalok „ mindenkinek átadták a karácsonyi ajándékokat, a fekvő lakóinkat is meglátogatták és karácsonyi énekeket énekelve ajándékozták meg őket. Vancsó Ilona SJC igazgatónő a műsor végén köszöntötte lakóinkat, boldog, békés ünnepet kívánva minden lakónak és dolgozónak.
Karácsonyi vásár - JSZTIO
Hagyományainkhoz híven az idén is megrendeztük a karácsonyi vásárt, Angyalok Tere néven. Kellemes ünnepi zene szólt, melyre néhányan még táncra is perdültek. Sok szép holmi között válogathatott mindenki, ami nagy örömet okozott, így jött vissza a karácsonyi forgatag hangulata. Az ebédlőben frissen sült kolbász és forralt bor várta lakóinkat. Köszönet Bodó Margó kolleganőmnek, aki megteremtette ezt a szép hagyományt a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában.
Karácsonyi készülődés - JSZTIO
Mézeskalács sütéssel készültünk az Ünnepre. A gyúrás, nyújtás, szaggatás közben mindenki mesélt a régi karácsonyokról: mit sütöttek, hogyan készítették el. A finom sütiket részben közösen elfogyasztottuk, részben az Otthont díszítettük a szép formájú mézeskalácsokkal.
Zenés irodalmi délután – JSZTIO
2017. december 7 - én irodalmi délutánt tartottunk. A rendezvényt megelőző két napban Jámbor Rita rajzait nézegettük, és beszélgettünk róluk lakóinkkal: kiben milyen érzést, gondolatot ébresztettek a képek. A műsorban az árvaság megéléséről, a megtalált szülői szeretetről szóló verseket hallottunk Rostás István költő előadásában. Dalt is tanultunk Szilágyi Sándor Zsolttal. Lakóink Jámbor Ritával megosztották gondolataikat. Bensőséges, megindító volt a hangulat, mindenkit mélyen érintett az előadók érzelmi világa.
Önkéntesek adventi ünnepsége - JSZTIO
Otthonunk életét sokan segítik. Van, aki a vallásgyakorlásban van segítségünkre. Mások személyes egyéni beszélgetésekkel, rendszeres látogatásokkal hoznak vidám színeket lakóink életébe. Vancsó Ilona SJC igazgatónő szép beszéddel köszönte meg odaadó tevékenységüket, kiemelve annak fontosságát. A SzeRBuSz zenekar megzenésített versekkel tette ünnepélyessé az összejövetelt. Molnár Mónika főnővér és Goda Eszter gazdasági vezető verssel és fuvola muzsikával köszöntötte vendégeinket. Köszönet a konyha dolgozóinak a szép, ünnepélyes terítésért, a kitűnő ételekért!
December 8 - 10 Nemeshegyi Péter SJ atya adventi lelkigyakorlata - Szív Lelkiségi Központ
Nyitott alkalom
„ Disznótor” a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
November és december a disznótorok ideje. Ezt idéztük meg az Otthonban. Már előző nap fokhagyma tisztítása volt a program. Jó hangulatban, énekkel és tréfás történetek mesélésével „tisztultak” a gerezdek. Másnap töltöttük a finom kolbászt - forralt bor kíséretével, a jó mulatós zene sem maradt el. Többen táncra is perdültek! A jelenlévők minden munkafolyamatból kivették a részüket. Megbeszéltük, ki hogyan készítette otthon a hurkát, kolbászt. Nagyon jó hangulatú délelőttöt töltöttünk együtt. Később munkánk eredményét, a finom házikolbászt megsütöttük és jóízűen megettük.
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Ezen a napon a diákok bekapcsolódtak az Otthon életébe. Reggel a 9 órakor kezdődő igeliturgián már részt vettek, majd a délelőtti csoportfoglalkozással folytatódott a program. Jelenlétük nagyon jó hatással volt az Otthon lakóira, sokkal vidámabban telt el az idő. A gyerekek is jól érezték magukat, amit le is írtak.
95. születésnap - JSZTIO
Pádár Antalné Margit, kedves lakónk betöltötte 95. életévét, ebből az alkalomból Csúzi István irodavezető úr a péceli Önkormányzat részéről köszöntötte. Beszédét az együttérző szeretet, odafigyelés, az Ünnepelt életpályája iránti tisztelet szőtte át. Margit néni, gyenge állapota ellenére nagyon örült a köszöntésnek, megható volt számára ennek a jeles napnak a bensőséges hangulata. Különösen az tette boldoggá, hogy gyermekei is mellette voltak.
2017. november 13. Márton napi vigasság a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Ebben az évben is megtartottuk a Márton napi libanapot. Lakóink és munkatársaink is sokat készültek erre az alkalomra. Különösen a konyha dolgozói tettek ki magukért, mert aranyló libalevest, ropogós libacombot készítettek erre az alkalomra mindenki nagy örömére. A csoportfoglalkozásokon összegyűjtöttünk liba-nótákat, népi mondókákat, amit zenekísérettel előadtunk. Kis házi zenekarunk remek hangulatot varázsolt. Jó hangulatban telt el a délelőtt, a Márton napot a kitűnő ebéd és az új bor kóstolása koronázta.
Idősek köszöntése a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói énekekkel és versekkel köszöntötték lakóinkat az idősek hónapja alkalmából. Köszönet Varga Krisztina pedagógusnak a gyerekek felkészítéséért. Szép volt a dalok összeállítása a hozzájuk illő versekkel együtt.
1956. október 23.- i forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Lakóinknak személyes élményeik vannak e napokról, hiszen ekkor voltak fiatalok. Ezért különösen megérinti őket a mai nap hangulata. Egy-egy égő gyertyával a kezükben emlékeztek az elhunyt szabadságharcosokra, a bebörtönzöttekre, és a messzi távoli országokba menekült rokonaikra, ismerőseikre.
Szüreti bál - JSZTIO
Az idei bálon a szüreti felvonulás hagyományát elevenítettük fel. A szőlőművelés egy-egy mozzanatát jelenítettük meg, különösen a csősz fáradságos tolvajkergető munkáját. Vidám szüreti dalokat énekelve a menetben ott voltak a szőlő kötözök, kapások, szüretelők. Tréfás lakodalmas menet fokozta a jókedvet, a vőfély verses rigmusokkal hívogatta mulatni a népet. Nem hiányzott a menyasszony és a vőlegény sem a táncoló menetből. Az Akat-RÉZ együttes négy tagjának fellépése zárta a mulatozást. A Szilágyi Levente művészeti vezető által megkomponált előadás igazi őszt idéző hangulatot varázsolt az ünnepbe.
Az aradi vértanúk napja - JSZTIO
A mai emléknap szentmisével kezdődött. Benke István atya szentbeszédben megemlékezett az Aradon kivégzettekről. Szentmise után a mentálhigiénés csoport munkatársai felolvasták a hazáért kivégzett vértanúk utolsó mondatait. Lakóink megrendülten hallgatták, majd közösen elénekeltük a Himnuszt és a Szózatot.
Idősek napja - JSZTIO
Mindennapi munkánkhoz az elődök példáiból merítünk erőt, hitet, és bátorságot. Sokan mondják az idősek közül, hogy már megették a kenyerük javát. Mi ezt úgy gondoljuk, megtették, amit várt tőlük a család, a nemzet, és most már a pihenés évei következnek. Aktívan, vagy passzívan, gyengülő egészséggel, a gyerekek, unokák, nyújtotta örömökkel morzsolják egyre lassabb tempójú napjaikat. Mi az Otthon dolgozói ezzel a kis ünnepséggel kívánjuk, hogy jó egészségben, szeretetben haladjanak tovább életük útján. Október hónap az idősek hónapja, ebből az alkalomból köszöntöttük lakóinkat. A konyha dolgozói nagyon finom ünnepi ebédet főztek, a mentálhigiénés csoport tagjai zenés, verses délutánnal fejezték ki tiszteletüket, az előttük élő nemzedéknek.
Gerencsér Katalin SJC 100. születésnapja - JSZTIO
Századik születésnapját ünnepeltük Gerencsér Katalin Testvérnek. Erre a jeles alkalomra a Társaság sok tagja eljött, hogy együtt örüljön Kata testvérrel. Jókívánságaikat Suller Melinda általános elöljáró tolmácsolta. Pécel Város Önkormányzatának képviseletében Fazekas Barna alpolgármester egy kedves verssel, tortával, oklevéllel, virágcsokorral köszöntötte az Ünnepeltet. Nagyné Valika munkatársunk és Gergely Katalin testvér szintén egy-egy ünnepi hangulatú verset választott. A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói Varga Krisztina zenepedagógus vezetésével magas színvonalú, hangszeres kísérettel előadott énekekkel ajándékozták meg az ünnepeltett, vendégeinket, és lakóinkat. A műsor közben Kata testvér is szót kért, hogy megossza velünk örömét, és az Úr iránt érzett háláját. Az ezt követő ünnepi ebéd bensőséges, igazi családias hangulatú volt.
Szentírás vasárnapjára – KORDA
Minden keresztény közös kincse: a Zsoltárok könyve a Könyvek Könyvében
Nyárbúcsúztató - JSZTIO
Zenés, táncos mulatsággal búcsúztattuk a nyarat, és köszöntöttük az őszt. A jó hangulatról Hegymegi Krisztina és kísérete gondoskodott. Mindkettőjüknek köszönjük a színvonalas, nagyon profi műsort. A sok finom süteményről a konyhán dolgozó munkatársaink gondoskodtak, köszönet érte. Lakóink felszabadultan, vidáman táncoltak, énekeltek. Remélem ilyen vidám napos ősz lesz, amilyen vidám és napsugaras volt ez a délután.
Rezes Andrásné Gizi néni 90. születésnapja – JSZTIO
2017. szeptember 18-án ünnepeltük régi, kedves lakónk 90. születésnapját. Az Otthon kápolnájában az igeliturgia után a Polgármesteri Hivatal képviseletében Lehoczki Ágnes Polgármesteri referens köszöntötte tortával, virágcsokorral, és kedves elismerő szavakkal. Átadta Orbán Viktor Miniszterelnök úr és Pécel Városának okleveleit is. Ezután az Otthon dolgozói nevében Nagyné Valika mondott köszöntő verset. Jó hangulatú ünnepi ebéden vett részt Gizi néni családja körében. A konyha dolgozói külön is köszöntötték, mert Gizi néni sokat segít az ebédek előkészületi munkáiban.
Tomori Dezsőné 90. születésnapja - JSZTIO
Tomori Dezsőné, Juliska néni betöltötte 90. életévét, melyet az igeliturgia után a kápolnában ünnepeltünk. Pécel város Polgármestere, Szöllősi Ferenc Attila köszöntötte kedves, személyre szóló szavakkal. Idős testvére és a Baptista gyülekezet több tagja is jelen volt a bensőséges megemlékezésen. Mikesné Angyalka beszéde után a gyülekezet tagjai Juliska nénit a számára oly kedves énekekkel örvendeztették meg.
Kenyérszentelés - JSZTIO
Augusztus 20-án Benke István Atya szentmisén megáldotta az új kenyeret, melyből minden kedves lakónk kapott egy-egy jelképes darabot. Így emlékeztünk meg Államalapító Szent István Királyunkról.
Juniális - JSZTIO
Június 28-án a P. Kabi. Net zenekar szórakoztatta lakóinkat juniális alkalmából. A forróság ellenére mindenki táncra perdült, még az is, akinek a lába nehezen bírta. Üdítővel, hideg sörrel és forró Fornettivel kínáltuk a mulatozókat. A zene nagyon jó hangulatot teremtett, köszönet érte a zenekar tagjainak!
Jézus Szíve ünnep a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
A Jézus Szíve Társasága egyik legfontosabb ünnepe a Jézus Szíve napja. Szabadtéri szentmisével ünnepeljük ezt a napot, melyen a Társaság tagjai, meghívott vendégeink, lakóink és munkatársaink is részt vettek. Az alapító Páter Bíró atyát követően Lafranco Margit testvér folytatta a megkezdett munkát egészen 1945-ben bekövetkezett tragikus haláláig. Ő 125 évvel ezelőtt született. Az ünnepi szentmisét Molnár Miklós atya mutatta be, aki Margit testvér rokona. Koncelebrált Benke István és Hupka József atya, akik évközben lakóinknak a miseszolgálatát látják el. Intézményvezetőnk Vancsó Ilona SJC beszédében megemlékezett a múltról, a Társaság péceli szolgálatának 1927 -es kezdetéről, a Főépület 1937-es alapkőletételéről. Ezen kívül kiemelte az Otthont segítők munkájának fontosságát. Az ünnep fényét emelte a Coelestis Regina énekkar, Ács Dávid, Ács Monori Judit, és Péter Almási Fruzsina szép zenével, énekkel. Ez úton mi is köszönjük minden dolgozónknak és önkénteseinknek, hogy az Intézmény legjelesebb ünnepét mindig széppé teszik. Az ünnepséget a kertben elfogyasztott finom ebéddel zártuk.
Mária szerenád - JSZTIO
Május a Szűzanya hónapja, amit szerenáddal is ünnepel a péceli Regina Coelestis énekkar. Ez a hagyomány már 60 éves, Bakonyi Árpád karvezető munkásságát dicséri. Eleinte a kórus hölgy tagjait köszöntötték énekekkel, később Halász atya buzdítására a templomban is előadtak szép Mária énekeket köszöntve égi Édesanyánkat. Sajnos a templomi koncertre már nem tudunk elmenni, ezért a kórus tagok idehozzák az Otthon kápolnájába a szerenád meghitt dallamait lakóink nagy örömére. Köszönet Ágoston Viktória karvezetőnek, és a kórustagoknak, hogy szabadidejüket feláldozva magasztos perceket ajándékoztak időseinknek.
Arany Jánosra emlékeztünk - JSZTIO
2017. Arany János éve. Születésének 200. évfordulója alkalmából verses délutánt tartottunk. Lakóink több hétig készültek erre az alkalomra. Sokat beszélgettünk munkásságáról, életéről. Minden résztvevő kiválasztotta legkedvesebb versét, amelyet megosztott a csoport tagjaival. Legnagyobb lelkesedéssel Királyföldi Lajosné, Toncsi néni készült. Fejből ! mondta a Családi kör című verset, és még sok más Arany verset is tudott kívülről, de az idő rövidsége miatt csak idéztünk a többi versből. A walesi bárdok című vers mai aktualitásáról is beszélt, és arról is, hogy a walesi diákoknak kötelező érettségi tétel. Sok közismert művet „szavaló kórusban„ együtt mondtunk. Kellemes, jó hangulatú délután volt.
Felvételt hirdet a 2017/18-as tanévre - szakkollegium.sjc.hu
A JÉZUS SZÍVE TÁRSASÁGA EGYETEMI SZAKKOLLÉGIUMA
Anyák napja - JSZTIO
Május 15-én a Nyitnikék Óvoda óvodásai kedves és egyben tréfás műsorral ajándékozták meg az Otthonban élő Édesanyákat, Nagymamákat, Déd mamákat. A gyerekek örömmel készültek, ami érződött szereplésükön is. Lakóinknak vidám perceket szereztek, különösen azzal a verssorral, ami így szól: „mindenkinek szüksége van egy Nagymamára, különösen nekem! „ Köszönet a Nyitnikék Óvoda pedagógusainak és dajkáinak a színvonalas műsorért!
Anyák napi ünnepség - JSZTIO
A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói műsorral köszöntötték az Otthonban élő Édesanyákat, Nagymamákat, Déd mamákat. Mivel a május hónap a Szűzanya hónapja, előadásukba szép Máriához szóló dalokat is beleszőttek. Az Édesanyákat, Nagymamákat és Dédnagymamákat versekkel is köszöntötték. A kórus előadását több gitáron, furulyán játszó gyermek játéka színesítette. Köszönet Varga Krisztina kórusvezetőnek és Dévai Gábor tanár úrnak a magas színvonalú munkájukért. Munkatársaink lakóinkat meglepetés ajándékkal örvendeztették meg.
A Budapesti Fesztivál Zenekar koncertje - JSZTIO
A Gyógyító hangok címet viselő előadássorozatuk keretében megtartott koncerten valóban megtapasztalhattuk a magas színvonalon előadott zeneművek lélekgyógyító hatását. Az otthon kápolnájában Mozart, Rossini, Debussy, Vivaldi művei csendültek fel, lakóink nagy örömére. Közülük sokan most ismerkedtek meg a modernebb darabokkal, melyek ”elvarázsolták” a hallgatóságot. Ehhez hozzájárult az előadó művészek közvetlensége, kedvessége is. Köszönjük a Zenekar tagjainak, hogy valamennyiünknek ilyen nagy élményt nyújtottak!
Búzaszentelés - JSZTIO
Április 30-án a péceli plébánián a búzát, az állatokat, terményeket és gépeket szabadtéren szenteli meg Burger Ferenc plébános úr. Ezen az eseményen az Otthon lakói is részt vesznek minden évben. Lakóinknak nagy örömet okoz az állatok jelenléte, mely felidézte gyermekkori emlékeiket, ezért szeretettel közelednek hozzájuk. Többen a péceli gazdákkal is barátságot kötöttek. Lakóink nevében köszönjük a péceli gazdáknak azt az áldozatot, amit azért hoztak, hogy részt vehessenek ezen a szép eseményen.
Majális az Otthonban - JSZTIO
A kellemetlen hűvös idő miatt az alagsori ebédlő változott át a majális színterévé. Ami nem befolyásolta a jó hangulatot! Vidám zene mellett forró virslit ettünk, amit hideg sörrel öblítettünk le. Mindenki táncra perdült úgy, mint régen, faluhelyen. Körtánccal ünnepeltük a természet megújhodását. Május 1. nem csak a munka ünnepe, hanem Munkás Szent József emlék napja, ezért katolikus ünnep is, erről délelőtt a kápolnában emlékeztünk meg.
Locsolóbál - JSZTIO
Nagyon jó hangulatú locsolóbált tartottunk, ahol egy régi népi játékot, a zöldág-járást elevenítettük fel. Lakóink már előzőleg nagyon készültek erre a játékra. Ötleteikkel sokat segítettek benne. A hangulatot fokozta Hegymegi Krisztina énekes és zenekarának fellépése! Mindenki ropta a táncot, ahogy a lába bírta. Megható volt, amikor az énekesnő Édesanyjának – aki a konyhánk dolgozója – énekelt egy szívhez szóló dalt. Mindannyian megkönnyeztük! Ezúton is köszönjük Krisztinának a színvonalas, kedves műsorát!
25 évesek lettünk! Jubileumi lelkinap a Szív Lelkiségi Központban
Május 6-án nyitott kapuval várjuk régi lelkigyakorlatozóinkat és az érdeklődőket.
Költészet napja - JSZTIO
Az otthon ebédlője irodalmi kávéházzá alakult. Finom kávé és apró sütemény mellett kötetlen hangulatban lakóink a nekik legkedvesebb verseiket mondták el. Több népszerű verset mindannyian egyszerre mondtunk. Sok szép megzenésített verset is hallgattunk. A szép dallamok és szövegek inspirálták lakóinkat, hogy megzenésített Petőfi verseket énekeljenek. Így ünnepeltük meg a Magyar lírát a költészet napján.
Április 7-9 között Nemeshegyi Péter SJ nagyböjti lelkigyakorlata
Virágvasárnapi hétvégén egy kis idő lehet szánni a Nagyhétre
Március 15.-i ünnepség – JSZTIO
Az 1848. március 15-i forradalomról és szabadságharcról emlékeztünk meg lakóinkkal és dolgozóinkkal. Felelevenítettük az aznapi pesti eseményeket. Ami esős, de a lelkeket melengető nap volt. A Nemzeti dalt közösen szavaltuk, ezzel is lélekben ott voltunk a korabeli emberekkel. Majd a szabadságharcra emlékezve lakóink hangszeres kíséretével toborzó verbunkosokat, Kossuth nótákat énekeltünk.
Farsangi bál - JSZTIO
Gyerekek, felnőttek, idősek együtt mulattak a farsangi bálon! Csoportos és egyéni jelmezek tették széppé a műsort. A jelmezek ötletesek és igényesek voltak. Az egyéni és csoportos jelmezesek bemutatkozásához produkciók is társultak, ez nagyon élvezetessé varázsolta a délutánt, fokozta a jó hangulatot. A jelmezesek felvonulása után fájdalmat, gondot, bajt feledve mindenki késő estig ropta a táncot.
Kovács Károlyné Teri néni 103. születésnap - JSZTIO
Kovács Károlyné Teri néni 103. születésnapját ünnepelte családja körében a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona lakóival és dolgozóival. Pécel város Önkormányzata részéről Csúzi István irodavezető-helyettes köszöntötte Teri nénit. A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói igényes műsorral, énekkel-zenével tették ünnepélyessé a köszöntőket. Ezután az Ünnepelt, a vendégek és lakóink kellemesen hangulatban fogyasztották el az ünnepi ebédet.
Kapcsolódva - szatmariegyhazmegye.ro
Beszélgetések, játék és ima jellemezte az egyházmegyei ifjúsági csoportvezetők téli találkozóját.
Kiegyensúlyozott csoportok - szatmariegyhazmegye.ro
Máramarosszigeten képezték tovább az esperesség hitmélyítő csoportjainak vezetőit.
Bálint nap - JSZTIO
Február 14-én a Bálint napról zenés ünnepi ebéddel emlékeztünk meg. Ellőtte felelevenítettük a Szent Bálintról szóló legendákat, hagyományokat. Ebéd után folytatódott a jó hangulat, Zárai Márta és Vámosi János slágerei szóltak a hangszóróból. Köszönet a konyhán dolgozóknak a szép terítékért és a finom ebédért.
Farsangi koncert - JSZTIO
Február 9-én vidám farsangi koncerttel szereztek jókedvű délelőttöt lakóinknak a Petőfi Sándor Általános Iskola Zenetagozatos tanulói. Legnagyobb sikere a műanyag csövekre hangolt zeneműnek volt. A koncert végén a hallgatóság több művet is visszatapsolt. Különösen az általuk, gyermekkorukból is jól ismert "Baj van a részeg tengerésszel" című dalt énekelték a gyerekekkel közösen. Köszönet a gyerekeknek és az őket felkészítő Szilágyiné Szalay Zsuzsanna karvezetőnek.
Ökumenikus imahét a Krisztus - hívők egységéért - JSZTIO
2017. január 16-án tartottuk meg az első imaórát a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonának kápolnájában. Az imahét vezérfonalát a németországi keresztény testvérek állították össze. Az ő gondolataikat, hitük megvallását és reménységüket közvetítettük az imaórán részt vevőknek. Az imaórákat Káposztássy Béla klinikai lelki gondozó, Baranka György evangélikus lelkész úr, a baptista imaórát Pénzes Imréné pasztorál pszichológus munkatársunk, és Iványi Zoltán metodista úr lelkész tartották. A kápolnában szimbolikus falat építettünk, amiken a keresztényeket egymástól elválasztó gondolatokat irtunk a német testvérek javaslata alapján. Minden imaórán ezt a jelképes falat lebontottuk, szimbolizálva összetartozásunkat. Ezúton köszönetet mondunk az igehirdetőknek, akik hűségesen szívükön viselik az ökumené szellemiségét.
Karácsony nyolcadában - JSZTIO
Pál Feri atya Caritas csoportjának négy tagja Karácsony nyolcadában lakóinkkal együtt a kápolnában ünnepi énekeket énekelt. Megható verseket hallottunk tőlük, melyek a Karácsony hangulatához illettek. Fekvő lakóinkat is meglátogatták, szobáikba énekkel és beszélgetéssel vitték be az ünnep melegét.
Ajándékműsor lakóinknak – JSZTIO
December 23-án egyik kedves lakónk családja megható karácsonyi műsorral lepte meg lakóinkat. Kristálytiszta hangon, gyönyörűen énekeltek, szépen zenéltek – öröm volt Őket hallgatni. Köszönjük, hogy eljöttek, és átmelengették lakóink szívét a Karácsony örömével.
Karácsonyi ünnepség - JSZTIO
Otthonunk lakóival felidéztük régi karácsonyesték hangulatát. Munkatársaink és néhány lakónk betlehemes játékot adtak elő. A közismert énekeket nagy kedvvel együtt énekelték a nézők és az előadók is. A műsor után meglepetés ajándékkal örvendeztettük meg az időseket. Nem kis meghatódottságot okozott a szép ünnepi együttlét. Köszönet az Otthon dolgozóinak , amiért a sok teendő mellett lelkesen készültek erre az eseményre.
Advent az Idősek Otthonában - JSZTIO
December 12-én a Petőfi Sándor Általános Iskola zenetagozatának 4. a osztályos tanulói adventi koncerttel ajándékozták meg lakóinkat. A zeneműveket Szilágyiné Szalai Zsuzsanna tanította be. Neufeldné Baka Márta szép versekkel készítette fel a gyerekeket. Köszönjük kiemelkedő munkájukat!
Klárika nyugdíjas búcsúztatója – JSZTIO
Huszonegy évnyi munka után nyugdíjba vonul Klárika munkatársunk. Az eltelt idő alatt tanúja volt az Otthon alakulásának, fejlődésének. A portán dolgozott. Barátságosan, szeretettel fogadta az érkezőket. Mindenki számíthatott a segítségére. Hiányozni fog valamennyiünknek, de bízunk benne, hogy az ünnepségeken mindig vendégül láthatjuk. Lelkiismeretes munkáját lakóink nevében is köszönjük.
Nálunk járt a Mikulás! – JSZTIO
December 6-án mi is megemlékeztünk Szent Miklós ajándékozó jóságáról. Ezt a segítőkészséget munkatársaink közvetítették lakóink felé, és a jóság örömteli fogadtatásra talált.
Angyalok tere a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
November 29-én megidéztük az adventi vásárok hangulatát. A kirakodóvásárnak nagy sikere volt. Lakóink örömmel válogattak az apróságokból, amikkel szobáikat díszítik majd. A Nyitnikék Óvoda Méhecske csoportjával együtt mikulás és karácsonyi énekeket énekeltünk. Ezután kedves és szép ajándékaikkal lepték meg időseinket, dolgozóinkat. A vásár hangulatához hozzá tartozik a sült kolbász és forralt bor is. Ez sem maradt el! A gyerekekkel együtt jót ettünk, ittunk. Ezúton is köszönet a Méhecske csoportot felkészítő óvodapedagógusoknak és dajkáknak.
Adventi lelki nap fiataloknak - sjc.hu
Kecskeméten a Nagytemplomban 2016. december 17-én
Márton nap a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában – JSZTIO
2016. november 11-én finom libapecsenyével és újbor kóstolással emlékeztünk meg Márton napjáról. "Mert aki libát nem eszik, az egész évben éhezik, aki bort nem iszik, egész évben szomjazik" tartja a régi regula. Délután lakóinkkal libabált tartottunk: "libaságokkal", tánccal, énekkel múlattuk az időt. A részvevők hangulata kitűnő volt, az ételek pedig finomak!
Megemlékezés az 1956-os forradalomról a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Az 1956-os forradalom és szabadságharcról tartottunk megemlékezést. Az Otthonban élők közül sokaknak személyes élményeik vannak ezekről a napokról. Korabeli filmhíradó részletekkel felidéztük ezeknek a napoknak felemelő és tragikus eseményeit, melyet lakóink egymással és velünk is megosztottak
Szüreti bál a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - 2016. - JSZTIO
Szüreti bálon mulatott a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonának sok lakója!
Gyermekkoncert a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Október az idősek hónapja. A péceli Petőfi Sándor Általános Iskola zenetagozatának 3. osztályos tanulói Szilágyiné Szalai Zsuzsanna vezetésével nagyon szép koncerttel ajándékozták meg Otthonunk lakóit. A gyerekek nagyon szépen énekeltek, furulyáztak; külön dicséret illeti őket a szép kiejtésükért. Furulyajátékukkal megidézték a reneszánsz kor hangulatát.
Aradi vértanúk ünnepe - JSZTIO
Október 6-án az igeliturgia után lakóink körében megemlékeztünk az 1849-ben vértanú halált halt 13 tisztről. Az Otthon munkatársai a kivégzésre készülők utolsó mondatait felidézték, elhangzott Vörösmarty Mihály - A vén cigány című verse, melybe lakóink is bekapcsolódtak. Időseink és a dolgozók meghatottan együtt énekelték a Himnuszt és a Szózatot.
Glashüttner Józsefné lakónk 90. születésnapja - JSZTIO
Az Otthon kápolnájában lakóink és dolgozóink nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötték Glashüttner Józsefné - Cecília nénit 90. születésnapja alkalmából. Az Önkormányzat részéről Lehoczky Ágnes szép virágcsokorral és születésnapi tortával fejezte ki Pécel Város Önkormányzatának tiszteletét 90 éves lakónk iránt. Fóti Emőke munkatársunk ismertette Cecília néni szép, tartalmas életútját, mely mindannyiunk számára példaértékű.
Október 1. Idősek napja - JSZTIO
Otthonunk kápolnájában szeretetteljes légkörben ünnepeltük meg az Idősek Napját. Munkatársaink a számukra legkedvesebb vers elszavalásával, a legszívetmelengetőbb írás felolvasásával ajándékozták meg lakóinkat. Lakóinknak jólesett a figyelem, a kedves szó, a gondoskodás, amely megszépítette ennek a napnak az emlékét.
„Mindennapi rózsáinkat add meg minekünk..." - ars-sacra.hu, sjc.hu
Lélek-képek Reményik Sándor verseiben
Barta Mátyásné 90. születésnapja – JSZTIO
Egyik kedves lakónk, Mariska néni hétfőn ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból Pécel Város Önkormányzata részéről Csúzi István Úr és Lehoczky Ágnes köszöntötték nagy szeretettel. Virágcsokorral, tortával, oklevéllel ajándékozták meg. Ezek után Csúzi István Úr meleg szavakkal ismertette Mariska néni életútját. Mi is köszönjük Mariska néninek, hogy amíg ereje engedte, gondozta az Otthon kertjét, az Ő gondoskodó keze munkáját dicsérte a kápolnánk felhasználására szánt minden virág. Ezt megelőzően Szathmáry Attila atyának nyújtott segítséget sok éven keresztül.
Sápi Józsefné lakónk 90. születésnapja - JSZTIO
Az Otthonunk kápolnájában lakóink és családtagjai körében ünnepelte Sápi Józsefné Ica néni a 90. születésnapját. Ebből az alkalomból az Önkormányzat részéről Megyeri Ildikó köszöntötte Ica nénit csokoládétortával és gyönyörű virágcsokorral. Kedves Lakónknak nagy örömet okozott az ünneplés.
Csernus Ilona SJC 90. születésnapja - JSZTIO
A közelmúltban ünnepeltük Csernus Ilona SJC testvér 90. születésnapját. Családtagjainak jelenléte bensőségesebbé tette az ünnepi együttlétet. Az Önkormányzat részéről Podmaniczky József alpolgármester úr kedves szavakkal, oklevéllel köszöntette Ica testvért, aki nagy várakozással készült ere az alkalomra, mivel a Jézus Szíve Társaságába való belépésének 60. évfordulóját is most ünnepelte.
Elhunyt Dr. Szilvay Gézáné - szakkollegium.sjc.hu
Életének 85. évében, rövid betegség után 2016. június 17-én
A Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában lépett fel a P.Kabi.Net zenekar – JSZTIO
Június 7-én az Otthon parkjában juniálist tartottunk, ahol a P.Kabi.Net zenekar fergeteges, nagysikerű szeretetkoncertet adott. Az idő gyönyörű volt, az uzsonna finom, a zene kiváló, így a program minden lakónk, vendégünk és munkatársunk számára felüdülést jelentett. Lakóink megérezték azt a szeretetet, mely a zene hangjain keresztül áradt feléjük. Az Együttes részéről ez a program karitatív felajánlás volt, melyet lakóink nevében ezúton is hálásan köszönünk.
Jézus Szíve Ünnep a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában –JSZTIO
A szabadtéri szentmisét Galambossy Endre atya mutatta be. A szentmisén részt vettek lakóink, munkatársaink, önkénteseink, vendégeink – akik folyamatos segítségükkel bekapcsolódnak az Otthon életébe. A Jézus Szíve Társaságából több testvér is velünk ünnepelt. A szentmisén a Coelestis Regina Énekkar szolgált. Végezetül a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulóinak műsora következett: gitároztak, szavaltak, énekeltek, furulyáztak. Az ünnep szabadtéri ebéddel zárult. Köszönjük Munkatársaink áldozatos munkáját, az Énekkar és a Tanulók színvonalas szereplését.
Mária Szerenád a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
60 éve hagyománya a péceli Katolikus Egyházközségnek a Mária Szerenád. Pénteken délelőtt az igeliturgia keretében a Coelestis Regina énekkar néhány tagja lakóinkkal közösen felelevenítették ezt a szép szokást. Ezzel az eseménnyel méltóképpen emlékeztünk meg a Szűzanya hónapjáról. Köszönjük Ágoston Viktória karnagynak és Ács Dávid kántornak, valamint az Énekkar jelenlévő tagjainak, hogy idejükből és művészetükből ajándékoztak lakóinknak.
Jézus, kérlek, alakítsd szívemet a Te Szíved szerint! – KORDA
33 elmélkedés és rövid imádság Jézus Szíve hónapjára
Krisztus világossága! – húsvéti könyvajánló – KORDA
Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa, és ujjongjanak Isten csodálatos művei: fölséges nagy Királyunk győzelmét búgó kürtnek hangja áldva áldja! A föld is örvendjen, hogy ekkora fényár sugárzik rája, és a nagy Király örök tündöklése árad el rajta; érezze meg az egész nagy világ: már tovatűnt a bűnnek árnya! És vígság töltse el szent anyánkat, az Egyházat, hogy ilyen fényesség ragyog benne, visszhangozzék a nép szent éneke, bátran töltse be az Isten házát! (a húsvéti öröménekből)
2O16. Ökumenikus Imahét – JSZTIO
Január 18-án, hétfőn evangélikus imaóra tartja Baranka György evangélikus lelkész 20-án, szerdán metodista imaóra tartja Iványi Zoltán metodista lelkész 21-én csütörtökön baptista imaóra tartja Pénzesné Krisztina pasztorál pszichológus 22-én, pénteken katolikus imaóra tartja Káposztássy Béla klinikai lelkigondozó Az imaórák kezdete 14:30. Szeretettel várjuk Lakóinkat, Hozzátartozóikat és Pécel város Lakóit az Otthon kápolnájában.
Adventi muzsikálás – JSZTIO
Ácsné Monori Judit és Ács Ádám fuvolán és klarinéton két középkori darabot adtak elő, majd orgonakísérettel adventi és karácsonyi dalokat énekeltek. Az éneklésbe az Otthon lakói is örömmel bekapcsolódtak. Az ünnep varázsa mindenkit mélyen megérintett és átélték a zene hangjait.
Karácsonyváró műsor – JSZTIO
A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola kisdiákjai Bujna Katalin tanárnő saját gyűjtéséből származó betlehemes játékot adtak elő, így segítették lakóink karácsonyi készülődését. Olasz Anna, Olasz Mária és barátnőjük Ibolya lakóinkkal közösen karácsonyi gitáros énekeket énekeltek. A Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona ebédlőjét betöltötte az Ünnep hangulata.
Csendből bontakozó élet – adventi könyvajánló – KORDA
Isten jelenlétében töltött csöndes perceinkben növekszik iránta a szeretetünk. (Anselm Grün)
Szent Erzsébet Hét - JSZTIO
A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusaival és diákjaival az Otthon szoros kapcsolatot tart fenn. Fellépéseikkel már több ünnepet is széppé tettek lakóink számára. Ebben az évben a hagyományosan megrendezett Szent Erzsébet-Hét alkalmából három délelőttöt is együtt töltöttek a gyerekekkel lakóink. Az együttlétet az Otthon kápolnájában 9 órakor kezdődő igeliturgiával kezdtük, ahol a gyerekek olvasták az olvasmányt és a zsoltárt. Ez után közösen társasjátékoztak, só-liszt gyurmából különféle figurákat készítettek, ritmusos ének-zene foglalkozáson vettek részt. A gyerekek is sok ötletet hoztak, pl.: kislabdával ügyességi játékot tanítottak lakóinknak, Szent Márton nap alkalmából pattogatott kukoricából libadekorációt készítettek. Pintér András tanár úr Krekács Dominikát kísérte ütőgardonnal. Ezt követően a Tanár Úr Karsai Zsigmond, a mindenki által tisztelt Zsiga bácsi gyűjtéséből egy legényes táncot, ún. pontozót adott elő, ezzel idéztük fel a Márton napi népi hagyományokat. Lakóink nevében köszönjük a gyerekeknek és az őket felkészítő pedagógusoknak ezt a három szép délelőttöt.
Zenés áhítat a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában – JSZTIO
Olasz Anna és Olasz Mária kápolnánkban zenés áhítatot tartott – ezzel a rendezvénnyel zártuk az idősek hónapját. Lakóink számára nagy örömet jelentett a két gitáros-énekes előadása. Az ismert énekeket közösen énekelték. Ani és Marika ezzel a lélekhez szóló műsorral ajándékozták meg lakóinkat, amelyet ezúton is megköszönünk.
Idősek hónapja a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában – JSZTIO
A péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói kápolnánkban szép műsorral kedveskedtek lakóinknak az idősek hónapja alkalmából. Minden vers a szeretetről és tiszteletről szólt – ezt a szeretetet és tiszteletet tükrözte a gyerekek kedves előadásmódja, felkészültsége. Köszönjük Bujna Katalin tanárnő szakmai munkáját és a szülők gondoskodását.
Szüreti bál a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában – JSZTIO
A közelmúltban tartottuk meg a szüreti bált. A műsorszámok közül elsőként a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola néptánccsoportjának örülhettünk. Gyönyörű ruháikban szépen táncoltak és csengő hangon énekeltek. Munkatársaink közül is többen vállaltak egyéni szerepet, vagy lakóinkkal közös néptánccsoportot alkotva léptek fel. A Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulói dalműveket és népdalokat adtak elő magas színvonalon. A talpalávalóról egy munkatársunk és barátja gondoskodtak, nekik köszönhetően mindenki jó érezte magát. Olyanok is táncra perdültek, akik máskor inkább csak hallgatják a táncra hívó dallamokat.
Október 1. Idősek napja a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
„Nagyon szépen kérlek titeket, Szeressétek az öregeket. A reszkető kezű ősz apákat, A hajlott hátú jó anyákat… A ráncos és eres kezeket, Az elszürkült, sápadt szemeket… Én nagyon kérlek titeket, Szeressétek az öregeket.” Óbecsey István Otthonunk dolgozói az Idősek Napja alkalmából versekkel és énekekkel köszöntötték lakóinkat. Ez az esemény nyitotta meg az idősek hónapját. Lakóinknak ebben a hónapban még több műsorral is szeretnénk kedveskedni.
A Jézus Szíve Társaságáról... - Katolikus Rádió, 2015. augusztus 20-i adás - sjc.hu
Kapcsolatban - a beszélgetés a "Miféle szerzet...?" címmel futó, a szerzetesrendeket bemutató sorozatban hangzott el
Dolgozói kirándulás - JSZTIO
Egy kora őszi napon kirándulni indultunk a Bükki Nemzeti Parkba...
Nyárbúcsúztató az Otthon kertjében - JSZTIO
A Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona kertjében nyárbúcsúztatót tartottunk.
Veled együtt vagyunk rendben - Szerzetesek Tere 2015
Kik a szerzetesek? Hogy élnek? Mivel foglalkoznak? Van-e hobbijuk? Gyere el és kérdezd meg te magad!
Mézinger Gabriella SJC a rádióban - sjc.hu
A Szent Ignác-i lelkiségről és Társaságunk küldetéséről 2015. augusztus 3-án a Tanúim lesztek című műsorban
Jézus Szíve imafüzet - sjc.hu
Imádságos készülethez segítség a Jézus Szívének szóló országfelajánláshoz kapcsolódóan
Június 14 - Jézus Szíve búcsú Tahiban - Szív Lelkiségi Központ
Szeretettel hívjuk kápolnánk ünnepére június 14.-én, a délután 5 órakor kezdődő szentmisére és kerti sütögetésre.
Felvételt hirdet az EMMAUSZ HÁZ a 2015/16-os tanévre - hivatastisztazas.hu
Szeretettel várunk minden olyan 20-35 év közötti fiatal nőt,
Személyesen kísért lelkigyakorlat az Iránytű szervezésében - hivatastisztazas.hu
4 vagy 8 napos
Legyen benned élet! – pünkösdi könyvajánló – KORDA
Élet-útra-való: ajándékkönyv bérmálásra, életfordulókra
Vendégeink a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói - JSZTIO
Anyák Napja alkalmából színvonalas, meghitt hangulatú ünnepséget tartottak a Szent Erzsébet Általános Iskola első osztályos tanulói. Műsorukban több vers is a nagymamákról szólt. A dalbetétek felkészítő tanáruk - Bujna Katalin - felkészültségét dicséri. szereplésükkel és jelenlétükkel megörvendeztették lakóinkat. Köszönet érte.
Love Is Our Mission – Katekézis a Családok 8. Világtalálkozójára ’15 – KORDA
MEGJELENT! Plébániai csoportok, szülők, fiatalok, felnőttek számára csoportbeszélgetéshez használható kiadvány a Magyar Katolikus Családegyesület és a KORDA közös kiadásában
Anyák Napja - JSZTIO
Bodó Margó szervezésében verses-zenés összeállítással ünnepeltük meg Anyák Napját. A verseket munkatársaink szavalták, mindenki a számára kedves, stílusával harmonizáló verset mondta. A meghitt ünnepség nagy örömet okozott lakóinknak és munkatársainknak is, mindenki megajándékozottnak érezte magát.
Progli Lászlóné lakónkat 90. születésnapján köszöntöttük - JSZTIO
Az Önkormányzat részéről Juliska nénit szép virágcsokorral, tortával az Otthon dolgozói körében köszöntöttük fel. Megkapta a Miniszterelnök és a Polgármester oklevelét is. Elesett állapota ellenére hálásan fogadta az ünneplést. Különösen a virágcsokor tetszett neki. Örült, hogy az Önkormányzat munkatársai és az Otthon dolgozói nagy szeretettel, gondoskodással veszik körül.
MAJÁLIS - JSZTIO
Minden évben megrendezzük Otthonunkban a majálist. Hagyományaink szerint a sült virslit, sült kolbászt hideg sörrel, hűvös fröccsel öblítették le lakóink. A jó hangulatról és a talpalávalóról - gyakori vendégünk - Mihály Miklós pékmester gondoskodott. A borús, hűvös idő miatt szokásunktól eltérően az ebédlőben mulattunk.
BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR koncertje - JSZTIO
A Budapesti Fesztiválzenekar tagjaiból álló vonósnégyes adott koncertet Otthonunk kápolnájában. Mozart, Vivaldi, Johann Cristian Bach, Beethoven művei csendültek fel lakóink nagy örömére. A művészi színvonalon előadott élőzene mindenkit megszólított, megörvendeztetett és gyógyított. E szép élménynek lakóinkon kívül munkatársaink, a jelenlévő hozzátartozók és a városból érkezett vendégeink is részesei lehettek. Köszönjük a Fesztiválzenekar nagylelkűségét.
BÚZASZENTELÉS Pécelen - JSZTIO
Április 26-án tartották a búzaszentelést, gép-, állat- és terménymegáldást. A szeles, borús idő ellenére munkatársaink, önkénteseink segítségével sok lakónk részt tudott venni ezen az ünnepi eseményen. Minden évben szívesen vesznek részt lakóink a búzaszentelésen. Valamennyiük nevében köszönjük a lehetőséget az Egyházközségnek és a péceli gazdáknak.
Szabó Kálmán lakónkat 90. születésnapján köszöntöttük - JSZTIO
Április 20-án ünnepeltük Szabó Kálmán lakónk 90. születésnapját. Az Önkormányzat részéről Csúzi István Úr, a Szociális, Köznevelési és Közművelődési Iroda vezetője köszöntötte kedves hangvételű beszédében. Kálmán bácsi sokat segít lakótársainak, amiért köszönettel tartozunk neki. Mindenkivel együttérző, barátságos.
Elindult a Jézus Szíve Társasága hivatásgondozással foglalkozó oldala - hivatastisztazas.hu
A hivatástisztázó év bentlakásos program olyan 20-35 év közötti nők számára, akik mindennapi munkájuk vagy tanulmányuk mellett közösségben élve szeretnék felismerni, hogy milyen életállapotra kaptak meghívást.
Változás a július 5-én kezdődő kontemplativ lelkigyakorlat vezetésében - Szív Lelkiségi Központ
Iránytű párkapcsolati döntésekhez - sjc.hu
2015. április 18. szombat 10-17 óra Helyszín: Párbeszéd Háza Budapest
Lectio 8 - parbeszedhaza.hu
Közösségi szentírás - olvasás biblikus vezezetővel és imádsággal a Párbeszéd Házában
Költészet napja a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Április 10-én, Behofsits Annamária munkatársunk kezdeményezésére megünnepeltük otthonunkban a Költészet Napját. Munkatársaink és lakóink az igeliturgia után a kápolnában ebből az alkalomból a számukra legkedvesebb verseket mondták el.
Locsolóbál a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
A locsolóbál kezdetén frissen sült pogácsák várták lakóinkat - így jólesett a falatozás. A jó hangulatról Mihály Miklós pékmester gondoskodott, aki máskor is szívesen hozza el a hangszerét és a jókedvét Otthonunk ünnepségeire.
Szabad ember a kereszten – Húsvéti könyvajánló – KORDA Kiadó
François Varillon: Jézus üzenete
Húsvét a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Lakóink közös tojásfestéssel elevenítették fel a húsvéti ünnepkör hagyományait. Részt vettek a Szent Három Nap liturgiáin, melyet Tóth Lajos SJ atya mutatott be.
Nagypéntek a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
A Nagypénteki szertartáson lakóink mély átéléssel vettek részt. A szertartás lebonyolításában önkénteseink is segédkeztek: Barabás Viktória tanuló és Káposztássy Béla klinikai lelkigondozó. A Passió, a Kereszt leleplezése, a Kereszt előtti hódolat az Ünnep áhitatába vezette el lakóinkat.
Jézus szenvedéstörténete a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
Nagyszerdán Bodó Margit munkatársunk rendezésében az Otthon dolgozói jelenítették meg a Szenvedéstörténetet. Lakóink ezzel az eseménnyel hangolódhattak rá a szent három napra.
Szent József ünnepe - JSZTIO
Otthonunkban március 19-én megtartottuk Szent József Ünnepét.
Szemlélni az Atya arcát a Fiúban - SJC
Nagyböjti lelki nap fiatal felnőtteknek a Jézus Szíve Társasága szervezésében
Egységben Istennel, emberrel, világgal - SJC
Egységben Istennel, emberrel, világgal Nagyböjti lelki nap fiatal felnőtteknek a Jézus Szíve Társasága szervezésében
Március 15. megünneplése - JSZTIO
Lakóink a múlt hét végén közösen emlékeztek 1848. márciusának hőseire. A Bodó Margó által összeállított ünnepi műsort munkatársaink mutatták be. Lakóink nagyon megbecsülik 1848 emlékezetét, nemzeti hőseink áldozatát, magyarságunk ünnepét.
„A világ szennye alatt roskadozik.” Nagyböjti könyvajánló – KORDA Kiadó
François Varillon lelkigyakorlatos meditációja időn és téren átívelő szemléletességgel hangol rá mindnyájunkat nagyböjt titkaira.
Vízen járók éjszakája - hivatas.jezsuita.hu
A Szent Ignác-i lelkiségű szerzetesi közösségek bemutatkozó programja, 2015. március 14-én a Párbeszéd Házában
Ökumenikus imahét zárása - JSZTIO
A záró imaórát szintén Iványi Zoltán teológus lelkész tartotta.
Imahét a Krisztus-hívők egységéért - JSZTIO
Otthonunkban január 19. és 23. között tartottuk meg az ökumenikus imahetet. A nyitó imaórát Iványi Zoltán teológus lelkész tartotta.
Egység és sokszínűség - sjc.hu
Együtt hangolódtunk rá a február másodikán ünnepelt megszentelt élet napjára.
IMANYOLCAD A KERESZTÉNYEK EGYSÉGÉÉRT - JSZTIO
a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona kápolnájában. Az imaórákra szeretettel várjuk lakóink hozzátartozóit és a péceli híveket.
2015. január 11-én 9.40-kor Laczkó Zsuzsannával készült beszélgetés volt látható az m1-en - sjc.hu
Beszélgetés a családról - szentistvantv.hu
2014. november 16-án a máriabesnyői családkongresszuson készült felvétel Bíró László püspök, Laczkó Zsuzsanna SJC és Gelley Dávid részvételével
Mi történik egy lelki napunkon... - beszélgetés a Magyar Rádióban - sjc.hu
Elhangzott a Kossuth Rádió, Tanúim lesztek című műsorában 2014. november 20-án, szerkesztő: Hámori Kinga
Evangéliumi élet c. kötet - François Varillon SJ - Könyvajánló - KORDA Kiadó
Karácsonyi könyvajánló - Áldott, kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak! François Varillon kis lelkigyakorlatával Istenről, aki a Szeretet!
A benső út - Lelki életed felfedezése - Marilyn Norquist Gustin - KORDA Kiadó
Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!
Márton nap - JSZTIO
A péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda óvodásai Márton napja alkalmából kedves hagyományőrző műsorral, tánccal örvendeztették meg lakóinkat. Krekács Dalma kristálytiszta hangja szépen csengett. Valamennyiünk nevében köszönjük ezt a szép délelőttöt.
Szent Erzsébet hét - JSZTIO
A péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói a Szent Erzsébet-hét alkalmából meglátogatták Otthonunk lakóit. Egy-egy délelőttöt töltettek itt, bekapcsolódtak Otthonunk életébe. Részt vettek az áldozási szertartáson, szépen és érhetően olvasták fel a liturgikus olvasmányokat, és lakóink örömére bekapcsolódtak a foglalkozásokba: kártyáztak, társasjátékoztak, labdáztak és a csoportos tornán együtt végezték a gyakorlatokat lakóinkkal. Szeretetteljes jelenlétüket mindannyiunk nevében köszönjük.
Isten ismerősnek jelölt. Megerősíted? - sjc.hu
Lelki nap fiatal nők részére a Jézus Szíve Testvérek szervezésében november 23-án. Jelentkezési határidő: november 21.
Testben az Isten... Bennem? Hétköznapok lelkigyakorlata Adventben a Városmajorban - sjc.hu
Szentmise és imavirrasztás a Szerzetesek Éve megnyitásának előestéjén Budapesten 2014. november 28-án - SJC
Megújult a KORDA webáruház – Kordakönyv.hu
A KORDA Kiadó és Könyvkereskedés megújult webáruházában várja kedves vásárlóit!
Ezeregy boldogság - Emmanuelle nővér elmélkedései - Könyvajánló Mindenszentek ünnepére - KORDA Kiadó
Visszafordíthatatlanul sietünk az igazi élet felé, visszafordíthatatlanul közeledünk az isteni boldogsághoz
Operett délután - JSZTIO
Október 21-én a THÉBA Művészeti Akadémia hallgatói operett délutánt tartottak Otthonunkban, ezt a szép eseményt idős lakóink nagy örömmel fogadták. Az elhangzott dalok, operett részletek sok régi kedves emléket idéztek fel lakóinkban. Köszönjük ezt az emlékezetes napot a THÉBA Művészeti Akadémia hallgatóinak, és vezetőjüknek, Andor Editnek.
Szüreti mulatság - JSZTIO
Otthonunkban október 15-én tartottuk a szüreti bált. A lakóink és munkatársaink által előadott vidám műsor után elfogyasztottuk az uzsonnát. Ezt követően Mihály Miklós pékmester zenéjére táncoltunk. Az ünnepség megtartásában segítségünkre voltak önkénteseink: Barabás Viktória, Marton Fruzsina és Barta Béla. Munkájukat szívből köszönjük.
Elhunyt Szabó Zoltánné lakónk - JSZTIO
2014. október 10 -én elhunyt Szabó Zoltánné született Zubor Aranka kedves lakónk.
Kiállítás a Ráday Kastélyban - JSZTIO
Lakóink október 10-én megtekintették a péceli Ráday Kastély Márvány Istállójából kialakított kiállító teremben rendezett kiállítást.
Kismányoki ünnep - sjc.hu
2014. október 5-én ünnepelte felszentelésének 25. évfordulóját a kismányoki római katolikus templom
"Boldogok a tiszta szívűek" Imaest a tisztaságért, október 8-án az Örökimádás Templomban
2014. október 8-án, ismét fiatalok és kevésbé fiatalok tesznek tanúságot a házasság előtti tisztaság és a házastársi hűség értékéről, valamint imádkoznak a kitartás és az újrakezdés ajándékáért, lelki sebek gyógyulásáért – tájékoztatta szerkesztőségünket Kiss Mónika SSS.
Iránytű - műhely a Nagymarosi találkozón 2014.október 4-én - SJC
"Mi segít az útkeresésben, hivatásom megtalálásában?" - címmel
Bevezetés az imaéletbe - Szent Ignác-i lelkigyakorlat hivatáskeresőknek - sjc.hu
(18-35 év közötti fiataloknak!)
Látogatás a péceli Ráday Kastélyban - JSZTIO
Augusztus elején egy kellemes délutánon lakóink meglátogatták a péceli Ráday Kastélyt.
Alkat-RÉZ koncert az Otthon parkjában - JSZTIO
Augusztus 26 -án kedden az Otthon parkjában színvonalas fúvószenekari koncertet adtak az Alkat-RÉZ műhely tagjai.
Simon Györgyné lakónkat 90. születésnapján köszöntöttük - JSZTIO
2014.09.02 -én köszöntöttük Simon Györgyné Teri néni lakónkat 90. születésnapja alkalmából.
Szeptembertől újra indul az Iránytű Hivatástisztázó Műhely - sjc.hu
2014. szeptember 17-ig lehet jelentkezni az Iránytűre, az cím-en.
Tóth Lajosné lakónkat 90. születésnapján köszöntöttük - JSZTIO
2014.08.14 -én köszöntöttük Tóth Lajosné lakónkat 90. születésnapja alkalmából.
Új tréning indul, Jézusi Beszélgetés címmel – Szív Lelkiségi Központ
Jézusi Beszélgetés címmel, új tréning indul ősztől Tahiban Fráter Judit katolikus pszichiáter vezetésével
Szent Ignác Ünnepe a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában - JSZTIO
2014. 07. 31-én Szent Ignácot a Kápolnában szűkebb körben, az ebédlőben nagyobb körben ünnepeltünk.
Kápolna újraszentelése a Péceli Idősek Otthonában - JSZTIO
2014. június 22 - én Dr. Beer Miklós váci püspök újraszentelte a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona kibővített és felújított kápolnáját.
Illés Istvánné lakónkat 95. születésnapján köszöntöttük - JSZTIO
2014.07.04 -én köszöntöttük Illés Istvánné lakónkat 95. születésnapja alkalmából.
Elhunyt Karadin Erzsébet SJC - JSZTIO
A JÉZUS SZÍVE TÁRSASÁGA és a GYÁSZOLÓ CSALÁD a feltámadás és az örök élet hitében búcsúzik KARADIN ERZSÉBET SJC testvértől, akit 2014. július 20-án, életének 93., hivatásának 65. évében türelemmel viselt súlyos betegség után hazahívott a Mennyei Atya.
Beszélgetés Pécelen, a Jézus Szíve Ünnepén - 2014. június 27-én - Román Attila - Mária Rádió
A műsor a Mária Rádió, Szombat esti beszélgetések c. műsorában hangzott el, 2014. júniusában.
Elhunyt Forgács Terézia SJC - Jézus Szíve Társasága
A JÉZUS SZÍVE TÁRSASÁGA és a GYÁSZOLÓ CSALÁD a feltámadás és az örök élet hitében búcsúzik FORGÁCS TERÉZIA SJC testvértől, akit 2014. május 28-án, életének 88., hivatásának 72. évében türelemmel viselt súlyos betegség után hazahívott a Mennyei Atya.
A Parázs Belvárosi Központjának szentelése a KORDA Könyvkereskedés mellett – Kecskemét, 2014. május 3. (szombat) 9:00 óra – sjc.hu
Hogy szolgálatunk könnyebben elérhető legyen…
A Szt. István Rádió Szerzetesek félórája c. műsorában dr. Laczkó Zsuzsanna SJC volt Balázs Zsuzsa szerkesztő beszélgetőtársa – sjc.hu
„ … azt hiszem a legnagyobb hiány a csend, …”
A lelki gondozói szolgálat hétfőn, és csütörtökön 15.00-19.00 között, szerdán 8.00-14.00 fogadja a betérőket – Oázis
Ha nem találod, merre tovább, ha azt érzed, „kellene valaki, akinek elmondhatnám”…
Személyesen kísért, Szent Ignác-i lelkigyakorlat a Szív Lelkiségi Központban - TAHI – 2014. április. 30 - május 3-ig – sjc.hu
... várja Önt az a Szív Lelkiségi Központban, Mézinger Gabriella SJC.
„Szerzetesség, mint az imádság iskolája” – konferenciát szerveztek a Sapientián, 2014. március 22-én – sjc.hu
Az évente megrendezésre kerülő konferencia egyik előadója volt Laczkó Zsuzsanna SJC, aki a Szent Ignác-i lelkiség megéléséről beszélt…
A Jézus Szíve Társasága a Szerzetesi Szigeten - sjc.hu
2014 februárjában a Szerzetesi Szigeten a Jézus Szíve Társasága mutatkozik be.
Életút-elágazásban – eletrendezeshaza.hu
Hivatástisztázó lelkigyakorlat Püspökszentlászlón