Kolinap - tárgyak, társak, csapatmunka

2024.11.11.

"A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni." Szabó Magda

Október 10-én tartottuk a félév második kollégiumi napját. A programot bemelegítő Brown-mozgással kezdtük, mely folyamán az összetalálkozásokkal kiaakult interakciókban némi információ is áramlott - színekről, példaképekről, csapatmunkáról. Majd azt is kipróbáltuk, hogy energetikailag miért kedvezőbb többatomos molekulává összeállni. A kialakult molekuláknak aztán egy-egy küldetést kellett teljesíteniük, melyben szerepelt a kritériumoknak megfelelő csoportkép fotózása, de egy bábelőadás készítése is. Mindeközben pedig szó volt a csapatmunka egy különleges formájáról, a házasságról is, s megismerkedtünk kutató, író és hegymászó házaspárokkal, akik között szintén jól működött a kémia...